Schäfer András gyakorlatilag megmentette a Haladás labdarúgó csapatát a megszűnéstől. Előbb 5 millió forintot utalt, majd az év utolsó napján elutalta a szükséges 55 millióból még hiányzó összeget a clubnak. Emberségből jeles!
A Haladás eredetileg az NB II-es Merkantil Bank Ligában indulhatott volna el, ám nem kapta meg a licencet a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, majd az is kiderült, hogy a klubnak jelentős tartozása van, emiatt csak az NB III-ban folytathatja a szereplését.
Az azóta tulajdonosváltáson átesett együttes jelentős összeggel tartozott, 55 millió forintot kellett összegyűjtenie az év végéig ahhoz, hogy ne szűnjön meg – a Haladás Szurkolói Kör ennek érdekében nyílt levelet írt, amely a szombathelyi születésű Schäfer Andráshoz is eljutott.
Az Union Berlin és a magyar válogatott középpályása előbb 5 millió forinttal segítette a kezdeményezést, az év utolsó napján pedig a Haladás Szurkolói Kör arról számolt be, hogy a még hiányzó összeget (állítólag 10 millió forintot) is átutalta a játékos, aki így gyakorlatilag megmentette a megszűnéstől a klubot.
Címlapkép: Haladás Szurkolói Kör hivatalos oldala