Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt

Szerző: civilek.info

HITÉLET

ferenc pápa vatikán 2

Ferenc pápa továbbra is láztalan, és nem tapasztalható nála gyulladásos folyamat, de a doktorok továbbra is óvatosságra intenek.

Ferenc pápa továbbra is láztalan, és nem tapasztalható nála gyulladásos folyamat. A vérkép értékei mindvégig stabilak maradtak, az egyházfőnek nincsenek táplálkozási problémái, továbbra is végzi az utóbbi napokban megkezdett légzési fizioterápiát, amelyben aktívan részt vesz – közölte a Szentszék az orvosok véleménye alapján.

A pápának nem volt újabb hörgőgörcse.

A szentszéki szóvivő megjegyezte, hogy a doktorok továbbra is óvatosságra intenek.

Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa szombaton húsz percig imádkozott a Gemelli-klinika pápai kórterméhez tartozó kicsi kápolnában.

Bruni hangsúlyozta, hogy az egyházfőnek „jó a közérzete”, nincsenek mozgásproblémái.

A szentszéki sajtóközpont szombaton hangsúlyozta, hogy a korábbi légzési probléma semmilyen más szervet nem érintett.

Szombat este a rózsafüzérimát, amelyet hétfőtől minden este más bíboros vezet, az esős idő miatt a tér helyett a Szent Péter-bazilikában mondják el, és Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa vezeti.

A Szentszék bejelentette, hogy Ferenc pápa vasárnap délben nem olvassa fel az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét; annak szövegét immár harmadik hete írásban közlik az egyházfő február 14-én kezdődött kórházi kezelése miatt.

MTI

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004