A bringás öt napot tölt Magyarországon a tavaszi klasszikusokat követően, a rövid szezon közbeni pihenőt követően szombattól már Andorrában folytatja a következő versenyre valő háromhetes felkészülést.
Valter Attila fontosnak tartja, hogy a Balaton partján megszervezték a KÉSZ Group Balatonfondo kerékpáros ünnepet.
A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása az M1 aktuális csatornának arról beszélt: ritka Magyarországon az ilyen esemény, amelyen
több mint ezer kerékpáros tekerhetett együtt zárt utakon, biztonságos körülmények között, ráadásul jó időben, a munka ünnepén.
Egy nagyon fontos eseménye ez a magyar kerékpársportnak – szögezte le, hozzátéve: mindig nagy örömmel adja hozzá a nevét és fogadja el a meghívást a versenyre.
„Nagyon fontos hosszú távon és a nagy képet nézve a kerékpáros kultúránkban is, hogy sok legyen a kerékpáros itthon és hogy megférjünk együtt az úton”.
Valter öt napot tölt Magyarországon a tavaszi klasszikusokat követően, a rövid szezon közbeni pihenőt követően szombattól már Andorrában folytatja a következő versenye, a május 29-én rajtoló norvég körversenyt megelőző több mint háromhetes felkészülést.
Ezért is jó ez a testi-lelki feltöltődés most, újra vissza tudok ülni a nyeregbe és elvégezni ezt a finomhangolást
– mondta Valter, aki a négynapos skandináv viadal után a Critérium du Dauphinén szerepel Jonas Vingegaard segítőjeként, majd azt követi a magyar bajnokság. A tervek szerint a háromhetesek közül (egymást követő harmadik évben) a Vuelta a Espanán áll rajthoz ebben a szezonban. Hangsúlyozta: igyekszik a lehető legprofibban elvégezni a dolgát a versenyeken, ugyanakkor nem túlgondolni azokat.
MTI
Borítókép: Valter Attila szerint fontos, hogy van a Balatonfondo
Forrás: Facebook/Attila Valter



