A Magyar Kupa-győztes Szeged házigazdaként 32-28-ra nyert a címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének szerdai, második mérkőzésén, ezzel egyenlített a párharcban.
Mikler Roland védésével kezdődött a találkozó az elképesztő hangulatú Pick Arénában. Már az első másodpercekben is lehetett érezni a mérkőzés tétjét, óriási volt a tempó és nagy volt a küzdelem a pályán. A szegedi kapus több védést is bemutatott, ennek köszönhetően haladtak fej-fej mellett a csapatok, majd meg lett a böjtje a szegedi labdaeladásoknak, technikai hibáknak, a 10 percben már kettővel vezetett a Veszprém, a hazaiak pedig egy szabálytalanságot követően elveszítették egyik legjobb védekező játékosukat, Kalarast. A 12. percben, háromgólos vendég előnynél (4-7) időt kért Michael Apelgren. Ennek meg is lett az eredménye, a 16. percben újra döntetlen volt az állás (7-7), a hosszú veszprémi gólcsendnek köszönhetően nem sokkal később pedig már újra vezetett a Szeged. A veszprémi kapuban Palasics váltotta Corralest, de a 23. percben így is a plusz háromért támadtak Bánhidiék.
Hihetetlen fordulatok jellemezték már az első játékrészt is, mindkét csapat igyekezett kihasználni a másik hibáját. Mikler Roland parádézott a félidő végén – összesen 8 védést mutatott be 30 perc alatt ami 44%-os hatékonyságot jelent -, ennek köszönhetően is vezetett a szünetben a hazai csapat 15-12-re.
A második félidő első gólját Bodó révén a Szeged szerezte, így kialakult a mérkőzés legnagyobb arányú, négygólos különbsége, ami 4 perccel később már ötre nőtt. A kapuban folytatódott a Mikler-parádé, a közönség tombolt, a szegedi játékosok extázisban játszottak, ami nem meglepően hibákra kényszerítette a vendégeket. A 39. percben 21-15-re vezettek a hazaiak.
Bánhidi Bence remek találatával 24-17-re is vezetett a Szeged. A veszprémi kapusok nem voltak formában ezen a napon, Pascual próbálta váltogatni őket a pályán, de sem Corrales, sem Palasics nem tudta megadni a csapatának azt a pluszt, ami a győzelemhez hozzájárulhatott volna. Az utolsó percekben potyogtak a gólok, hol itt, hol ott, ami a Szeged malmára hajtotta vizet, végül négygólos győzelmével egalizált a párharcban a csapat, így vasárnap a 17:45-kor kezdődő harmadik meccsen dől el a bajnoki cím sorsa.
Mikler Roland 11, Tobis Thulin két, míg a túloldalon Rodrigo Corrales és Palasics Kristóf is három védéssel zárt.
A két csapat 203. alkalommal játszott egymással tétmeccset, az örökmérleg 139 veszprémi siker, hét döntetlen, és immár 57 szegedi győzelem.
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.
Az első meccset pénteken 34-32-re a házigazda bakonyiak nyerték. A bajnoki aranyéremről döntő utolsó találkozót pünkösdvasárnap 17.45-től szintén Veszprémben játsszák.
Forrás: M4sport
Címlapkép:
Mikler Roland szegedi kapus a férfi kézilabda NB I döntõjének második találkozóján játszott OTP Bank-Pick Szeged – One Veszprém HC mérkõzésen a szegedi Pick Arénában 2025. június 4-én. A Szeged 32-28-ra nyert.
MTI/Ujvári Sándor



