Jogerős Karácsony Gergely pride-parádéjának a betiltása

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

karácsony gergely pride

Nem támadták meg a döntést a bíróságon.

– Tiltott gyűlés a Fővárosi Önkormányzat szombati rendezvénye – jelentette ki rövid közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Emlékeztettek, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány június 28-ra tervezett gyűlését a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság megtiltotta.

A szervezők a határozatot nem támadták meg a bíróságon, így az jogerőssé vált.

Korábban pedig jelezték, hogy a szervezők jelentős számú résztvevőre számítanak, ennek ellenére a biztonsági intézkedésekről nem egyeztettek a hatósággal.

A tiltott gyűlés megtartásának kockázatát tovább növeli, hogy annak tervezett helyszínén, azonos időben több, a gyülekezési hatóság részéről tudomásul vett rendezvényt is megrendeznek.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a tiltott gyűlés szervezése, az arra meghívás bűncselekmény.

A szervezőket – büntetőjogi felelősségük mellett – a gyűlésen esetlegesen bekövetkező károkért is felelősség terheli. A hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vett valamennyi személy büntetőjogi felelősségét. A gyűlés biztonságának fenntartása a szervező felelőssége. A rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja.

A Kúria korábban azt közölte, hogy megsemmisítette a rendőrség tiltó döntését. Csakhogy az nem Karácsonyék felvonulására vonatkozott, hanem négy szervezet, szintén szombatra tervezett, a „gyülekezési szabadságuk kiüresítése elleni tiltakozásként” bejelentett felvonulására.

Magyar Nemzet

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a 28. Budapest Pride-on 2023. július 15-én.
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004