Lemondott a Momentum elnöke, most már legalább tudjuk, hogy így hívták

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Tompos Márton

Lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki közösségi oldalán jelentette be döntését és azt, hogy Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérte fel a politikai közösség új elnökének. Kocsis Máté reagált rögtön a bejelentésre.

Tompos Márton az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint úgy fogalmazott, büszke arra, hogy a közösség, amit nemcsak politikai otthonának tekint, de baráti közegének is, több mint egy évvel ezelőtt őt választotta meg vezetőjének. Továbbá büszke arra is, hogy hiába az elképesztően nehéz politikai környezet, a párt a Momentum történetének talán legnehezebb időszakában is „aktívan tett a kormányzati önkény ellen és dolgozott a rendszerváltásért„. Az árvízi védekezéstől kezdve a füstgyertyázós tiltakozáson és hídfoglalásokon át a jogsegélyekig, a felcsúti Pride-ig és minden idők legnagyobb budapesti Pride-ján való részvételig számos olyan dolgot tett a párt az elnöksége alatt, amivel megmutatta: a Momentum volt, van, és lesz is – hangoztatta.

A leköszönő elnök döntését azzal magyarázta: túl optimista volt akkor, amikor azt hitte, egy pár hónapos csecsemő nevelését össze lehet egyeztetni azokkal a felelősségekkel, amelyek a Momentum elnökét terhelik, illetve, amikor azt hitte, azt a tényfeltáró és országjáró politizálást, amit még elnöksége előtt vitt, utána is folytatni tudja.

Tompos Márton hangsúlyozta, nem azért mond le, mert a Momentum nem indul a 2026-os választáson. Rámutatott: teljes mellszélességgel kiáll a közösségük döntése mellett, hiszen ez ugyanaz, amit ő is mond: néha el kell engedni a saját pozíciót, hátrébb kell lépni, hogy a végső cél, egy jobb ország közelebb kerüljön.

„Ebben maximálisan hiszek, de a kormányváltó kampányban való részvételünket már másnak kell levezényelnie” – fogalmazott. Egy olyan politikusnak, aki bizonyított már vezetőként, aki jól lát a pályán és megvan benne az erő és az energia is. Szerinte a Momentum erejét jól mutatja, hogy van olyan ember, akit alkalmasnak tart erre a feladatra.

Az eddigi elnök a párt tagja, országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese marad továbbra is és visszatér – mint írták – ahhoz, ahol a legtöbbet tud tenni a rendszerváltásért: „az állampárt korrupciós ügyeinek bemutatásához, a – főleg EU-n kívüli – külügyi témákhoz, és ezek kombinációjához”.

Most már legalább tudjuk, hogy így hívták…

„In memoriam Momentum

Ma lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke. Most már legalább tudjuk, hogy így hívták.

Fegyőr mindeközben azt mondja, a Fidesz fizetne nekik azért, hogy induljon a Romentum a ‘26-os választáson. Szeretné a rosseb: mi inkább azért fizetnénk, ha nem indulnának, de ezt már megtette a Tisza.

Valójában alig várjuk, hogy eltűnjön a közéletből ez a lejárt szavatosságú ügynökszervezet, úgyis van már új helyettük.

Szép volt, fiúk!” – írta Kocsis Máté Facebook-posztjában.

MTI

Fotó: Tompos Márton Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004