Magyar Péter az erőszakot legitimálja – Civilek Podcast Budai Gyulával

Szerző: civilek.info

KIEMELT, VÉLEMÉNY

Budai Gyula

Tettlegességig fajulhat az internetes világ véleménynyilvánításának eldurvulása – mondja Budai Gyula országgyűlési képviselő, aki a közösségi média minősíthetetlen hangneme miatt szavazta meg azt a törvényt, amely januártól a támadó megnyilvánulásokat hivatott visszaszorítani. A törvényalkotói munkássága előtt katonai ügyészként dolgozó jogász a folyamatokat látva a büntetési tétel megemelését szorgalmazza.

A büntetőfeljelentéseiről is ismert Budai Gyula országgyűlési képviselő az interjúban elmondta, hogy ebbéli tevékenységével csak az eredeti szakmáját folytatja, képviselősége előtt büntetőjoggal foglalkozó ügyvédként, ügyészként tevékenykedett. Azokban a társadalmi, gazdasági ügyekben, ami mellett már nem lehet elmenni,

megteszi a büntetőfeljelentéseket, hisz egy parlamenti képviselőnek ez joga és kötelessége is.

A Fidesz politikusaként az új, internetes agressziót szabályozó törvény betűjéhez hűen jelentette fel azt Pankotai Lili balliberális bloggert, aki a magyar miniszterelnök életének kioltására szólított fel. Az influenszer egy tüntetésen azt mondta, el kell pusztítani Orbán Viktort, hogy ne térhessen vissza. A politikai aktivista szerint őt félremagyarázzák, de Buday Gyula szerint majd a bíróság dönt az ügyben és kialakítja a friss jogszabályhoz kapcsolódó értelmezést is.

A közösségi médiában még csak verbális erőszak folyik, de Budai úgy gondolja, a közösségi médiának olyan ereje van, hogy a verbális erőszakot a fizikai erőszak fogja követni, biztosra veszi, hogy ez meg fog jelenni a 2026-os kampányban. Ezért úgy gondolja, hogy a Parlament őszi ülésszakán előterjeszti ennek a törvénynek a szigorítását:

az egyéves börtönbüntetést fel kellene emelni három évre, ennek már visszatartó ereje lenne.

Bíróság elé állítaná a volt vezérkari főnököt is, aki ugyan már nem tartozik a honvédség állományához, de a KEHI jelentése szerint, katonához méltatlan hivatali és szolgálati visszaélést követett el. Nem maradhat büntetlenül, hogy a Magyar Honvédség vezérkari főnöke utasította az irányítása alatt lévő Honvéd Kórház főigazgatóját csalásra.

Ezeknek az ügyeknek az a tanulsága, hogy a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke bármit megtehetett, bármilyen kontroll nélkül.

A polgári rendszer szerint – amikor a honvédelmi miniszter már polgári személy és nem katona – kizárólag a köztársasági elnöknek felel, tehát valójában senkinek nincs nagyobb rálátása a dolgaira. Ilyen volt a villaépítése is, belső e-mail-ezéssel utasította a katonaságon belüli építtető céget a megrendeléseinél.

Ezek nagyon súlyos ügyek, a szolgálati visszaélést öt évi börtönnel bünteti a törvény

– hangsúlyozza a képviselő, aki megjegyezte, érdemi válasz nem érkezett Ruszin-Szenditől azóta sem.

Magyar Péter megjelenésével a belpolitikában megjelent az erőszak és az agresszió

– jelentette ki a fideszes politikus. Ide kapcsolódik a Pankotai Lili sztori is, a Tisza Párt elnöke saját példájával azt erősíti meg követőiben, hogy nyugodtan legyenek erőszakosak, úgysem eshet bántódásuk, nem fog történni semmi. Ő, mint jogász, mint ügyvéd „jó” példával jár elől, megmutatja, hogy bármit elkövethet, a mentelmi joga mögé bújva mindent meg fog úszni, ki tudja vonni magát az eljárások alól.

Nagy tétben mernék fogadni rá, hogy Magyar Péter mentelmi ügyét az illetékes brüsszeli szakbizottság a jövő évi magyar választásokig nem fogja elővenni

– zárta a beszélgetést Budai Gyula.

A podcast itt nézhető meg:

Címlapkép: Görgényi Levente / Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004