Betiltották a a Pride-ot Nagyváradon, a szervezők perelnek és alternatív útvonalon tüntetnek

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

pride

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte, hogy szombaton megtartsák a Pride-felvonulást a bihari megyeszékhely utcáin. Az alkotmányos jogok megsértésével vádolja az Ark Egyesület a nagyváradi önkormányzatot.

Az idei a harmadik esztendő, amikor Nagyváradon is Pride-ot szervez az LGBTQ+ közösség. Mindezidáig felvonulás nélkül tették, csakhogy válaszként arra, hogy az elmúlt két évben nem engedélyezték számukra, hogy közterületen – parkban vagy a várkertben – gyülekezzenek, idén már felvonulást is beharangoztak. Az arra vonatkozó kérvényt múlt hónapban iktatták,mostani közleményük szerint viszont hiába javasoltak 11 különböző útvonalat, az önkormányzat munkálatokra vagy egyéb rendezvényekre hivatkozva mindegyiket elutasította, anélkül, hogy alternatív útvonalat kínált volna az esemény számára – írja cikkében a maszol.ro.

A szervezők jogos polgári kezdeményeznének tartják a felvonulást, amelynek elutasításával szerintük az önkormányzat alapjogokat sért. Emiatt beperelik a hivatalt, felvonulásukat pedig megtartják egy alternatív útvonalon. Már értesítették is a helyi hatóságokat arról, hogy szombaton 15.30 órától egy békés tüntetés formájában az egykori pénzügyi palota, azaz a Bihar Megyei Tanács leendő székhelye elől vonulnak majd végig a Főutcán, majd a Bémer (ma Ferdinánd) téren keresztül átvonulnak a hídon a főtérre, a polgármesteri hivatal elé.

Iuliu Dițiu, az Ark Egyesület elnöke szerint a szisztematikus elutasítást már nem lehet véletlennek, vagy logisztikai problémának tekinteni. „Ez a helyi közösség egy részének a kirekesztési modellje, egy szándékos stratégia a LGBTI személyek nyilvánosság előtti megmutatkozásának az akadályoztatására. Az ilyen cselekedetek veszélyes üzentet hordoznak (…) Ez elfogadhatatlan precedens egy jogállamban” – vélekedett.

A szervezők szerint ez az elutasítás veszélyes precedenst teremt és nem pusztán helyi probléma, hanem annak a jele, hogy a demokrácia alapelvei erodálódnak Romániában. Valós fenyegetést jelent a jogállamra nézve – állapították meg a közleményben.

Az Ark Egyesület, mint ismeretes, már régóta hadakozik a helyi önkormányzattal, a tavalyi elutasítást követően a polgármesteri hivatal előtt tüntettek, idén pedig még az európai biztosnál is panaszt emeltek.

Csakhogy a Pride a helyi közösséget is megosztotta. Petíciókat fogalmaztak meg ellene, idén pedig a történelmi egyházak vezetői közös levélben kérték az önkormányzattól, hogy alaposan mérlegelje a döntését, vegye figyelembe a társadalmi egységet és békét, a gyermekek formálódását és egy egész közösség erkölcsi érzékenységet is.

Fotó: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004