Pusztító, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Oroszországot (videóval)

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

földrengés-kamcsatka

A természeti csapás szökőárt okozott, a térségben evakuálásokat hajtottak végre, emellett épületek rongálódtak meg. Szökőárriadót rendeltek el Alaszkán, Észak-Kaliforniában és Hawaii-on is, utóbbi államban szükségállapotot hirdetettek. Japánban mintegy kétmillió embert evakuáltak.

Erős, 8-8-as erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3–4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – közölték a hatóságok.

A szerdai földrengés súlyos volt, és az elmúlt évtizedek legerősebbje – mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó. Három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein – közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.

Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez a magnitúdó a legerősebb, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban.

A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki. Az amerikai szökőár-riadó rendszer is figyelmeztetést adott ki Alaszka és Hawaii egyes partvidékein is. Utóbbi állam kormányzója szükségállapotot hirdetett. Cunamiriadó lépett életbe a Fülöp-szigeteken és Indonéziában is.

A szökőár miatt figyelmeztetés életbe lépett Mexikóban, Chilében, Peruban és Ecuadorban is.

A Kamcsatkai régióban több mint 50 utórengést jegyeztek fel, de egyiknek sem volt különösebb hatása. Egyelőre úgy tűnik, nem történt komolyabb személyi sérülés. A Kuril-szigetekről 2700 embert evakuáltak, köztük 600 gyermeket.

A CNN élő tudósításban írt arról, hogy cunamiriadót rendeltek el Észak-Kaliforniára, ahol helyi idő szerint kedd késő este fordulhatnak elő több méter magas hullámok.

Los Angeles lakosai veszélyjelzést kaptak, miszerint kerüljék el a vízpartokat. A Hawaii-szigeteket szintén hatalmas hullámok fenyegetik. Hawaii-on a lakosság autókba ült, hogy magasabban fekvő területeken keressenek menedéket a közelgő szökőár elől. Az autópályák telítetté váltak.

Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán arra kérte az Egyesült Államok lakosait, hogy mindenképpen tájékozódjanak a szökőárriasztásokról.

Tokió közelében csaknem kétmillió állampolgárt evakuáltak, leginkább a partvidékeken. A cunamihullámok 30–50 centiméteresek voltak, így elmaradtak az előrejelzéstől. Kínában is kiadták a figyelmeztetést szökőárra, méghozzá Sanghaj és Csöcsiang tartományokra. Utóbbit egy tájfun érheti el szerdán.

A mostani, 8,8-as erősségű földrengés a legerősebb, amit a 2011-es, Japánt újtó, 9,1-es fokozatú földmozgás óta mértek, amely majdnem 20 ezer ember halálát okozta.

Összességében a hatodik legerősebb földrengés volt.

A rekordot 1960-ban regisztrálták Chilében, 9,5-es erősséggel.

Július 20-án is volt egy erős földrengés a térségben: a Kamcsatkán bekövetkezett 7,4-es földrengés rengéshullámait magyar műszerek is regisztrálták. A GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda gánti állomása kimutatta, hogy a tektonikus mozgás hatása 11 perc alatt érte el Magyarországot.

Index.hu

Borítókép: Az Orosz Tudományos Akadémia Geofizikai Szolgálatának videóról készített felvétele az Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetén történt 8,7-es erõsségű földrengést követő szökőárról Szevero-Kurilszk kikötõvárosban 2025. július 30-án. 
Forrás: MTI/EPA/Orosz Tudományos Akadémia Geofizikai Szolgálata

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004