Magyar Péter teljesen elszabadult, így loholna a Fidesz után a Tisza-vezér

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Magyar Péter Tisza

A nemzeti konzultáció olcsó utánzatának tűnő Nemzet hangja, a békemenet ellenében meghirdetett nemzeti menet, vagy a kötcsei polgári piknik másolása mind azt mutatják: a Tisza Párt elnöke irányítás helyett követ, és képtelen önálló stratégiaalkotásra.

Úgy tűnik, hogy Magyar Péter továbbra sem találja a lépést a kommunikációs térben. A pártelnök késő tavasz óta képtelen uralni a napirendet, és úgy tűnik, hogy mindezt a kormánypártoktól lopott stratégiával próbálja orvosolni, egyelőre sikertelenül.

Mint ismert, a Tisza október elsején elindította második, országos szavazási akcióját Nemzet hangja néven. Mindez a nemzeti konzultáció olcsó utánzatának tűnik, ráadásul egy az egyben rászervezték a kormánypártok tájékoztató kampányára, amelyet a Tisza Párt kiszivárgott tervei alapján készítettek, megpróbálva ellensúlyozni annak társadalmi hatását.

Orbán Viktor egyébként szeptember 7-én jelentette be, hogy nemzeti konzultációt indítanak a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terveiről. Az Index értesülései szerint a Tisza Párt ugyanis nemcsak a többkulcsos személyi jövedelemadó (szja) bevezetésére készül, hanem drasztikusan, akár háromszorosára emelné a társasági adót is, miközben a tőkejövedelmeket sávosan, 20–40 százalék között adóztatná. A párt adópolitikai terveiről szóló értesülést több forrás is megerősítette. Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnöke ráadásul a párt egyeki fórumán ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”.

A nemzeti konzultáció kifejezést Orbán Viktor eredetileg egyébként a 2005-ös országértékelő beszédében használta abban az összefüggésben, hogy a Fidesz a 2006-os parlamenti választásokat úgy akarja megnyerni, hogy tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel.

Az ezt követő országjáró rendezvénysorozaton szóban, kérdőíveken, illetve postai úton kérdezték a választók véleményét politikai és közéleti kérdésekben. A nemzeti konzultáció tehát közel húsz éve bevett gyakorlat a kormánypártoknál, 2010 óta összesen 14-szer kérték ki a magyarok véleményét ebben a formában.

Hasonló próbálkozás Magyar Pétertől az is, hogy káoszt próbál eredményezni a fővárosba nemzeti ünnepünkre. Emlékezetes: Orbán Viktor szeptember végén bejelentette, hogy október 23-ára békemenetet szerveznek Budapesten. Alig telt el néhány óra, Magyar Péter arról írt, hogy nemzeti menetet szervez a fővárosban.

Mielőtt a Tisza-vezér azt állítaná, hogy az ötletet tőle lopta a Fidesz, érdemes megjegyezni, hogy az első békemenetet 2012 januárjában tartották meg, a Nem leszünk gyarmat! jelszóval mintegy négyszázezren álltak ki a hazai és nemzetközi támadások kereszttüzébe került Orbán-kormány mellett.

Magyar Péter korábban többször is részt vett egyébként a békemeneten, és az első sorokban igyekezett tapsolni Orbán Viktornak.

Hasonló próbálkozás egyébként történt már néhány héttel ezelőtt: Magyar Péter éppen aznapra hívta Kötcsére a támogatóit szeptember elején, amikor a Fidesz.

Magyar Péter Varga Judit Kötcse
Magyar Pétert már nem viszi be Kötcsére magával Varga Judit, ezért odament balhézni
Forrás: Facebook

A kormánypártok nála hónapokkal korábban meghirdették a rendezvényt, de

Magyar Péter megpróbálta úgy tálalni, mintha a Fidesz másolta volna őt.

Az sem zavarta meg ebben, hogy a polgári pikniket 2004 óta a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi a kötcsei Dobozy-kúrián. Azóta hagyománynak számít, hogy a miniszterelnök a kötcsei pikniken a jobboldali-konzervatív szellemi és gazdasági holdudvar meghívottjai előtt zárt körben ad helyzetértékelést a politikai folyamatokról.

Korábban Magyar Péter is járt a rendezvényre, Varga Judit igazságügyi miniszter párjaként.

Magyar Nemzet

Borítókép: Magyar Péter csak balhézni akart Kötcsén
Forrás: Facebook/Tisza Párt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004