„Ez nem csupán Gázáról szól, ez a régóta keresett béke a Közel-Keleten” – szögezte le a bejelentés kapcsán Donald Trump.
A Hamász iszlamista terrorszervezet péntek este bejelentette: kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet feletti irányítást. A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Az iszlamisták készek kiadni az összes túszt, beleértve a már meghaltak holttesteit is, cserébe izraeli börtönökben őrzött palesztinokért, illetve leszögezték: készek azonnal, közvetítők révén, tárgyalásokba bocsátkozni a részletekről.
Hangsúlyozták azt is, készek átadni az övezet irányítását egy palesztinokból álló független szakértői csoportnak, hozzátéve, hogy a terület jövőjéről a palesztinoknak további megbeszéléseket kell tartania, amelyeken a Hamász is részt akar venni.
Leszögezték azonban azt is, hogy a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett húszpontos béketerv más részleteiről tovább tárgyalnának.
Trump a Truth Social közösségi médiában közzétett üzenetében üdvözölte a Hamász bejelentését, aláhúzva, hisz abban, hogy a szervezet „kész a tartós békére”, valamint felszólította Izraelt, hagyjon fel a Gázai övezet elleni légicsapásaival annak érdekében, hogy az ott fogva tartott túszokat mielőbb kihozhassák.
„Már meg is kezdtük az ennek részleteivel kapcsolatos egyeztetéseket; ez nem csupán Gázáról szól, ez a régóta keresett béke a Közel-Keleten” – szögezte le.
Az izraeli hadsereg (IDF) Benjámin Netanjahu miniszterelnök péntek éjjel kiadott utasítására leállította a Gázaváros elfoglalását célzó hadműveletet és áttért a védekezésre.
Az izraeli politikai vezetők Trump nyilatkozata után elrendelték a hadseregnek, hogy állítsa le a Gázaváros elfoglalására irányuló hadjáratot. Az utasítás értelmében a műveleteket a minimálisra kell csökkenteni, a szárazföldön lévő csapatok pedig kizárólag védelmi manővereket hajthatnak végre. Az utasítást izraeli és amerikai tisztviselők közötti éjszakai tárgyalásokat követően adták ki.
A Hamász közleményét üdvözölte Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök, valamint a gázai háborúban közvetítőként fellépő Katar és Egyiptom is.
António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a konfliktusban részt vevő feleket, ragadják meg az alkalmat, hogy véget vessenek a tragédiának.
Trump nem sokkal a Hamász bejelentése előtt azt mondta, vasárnap estig adott határidőt a terrorszervezetnek, hogy elfogadja a gázai övezeti konfliktus rendezésére irányuló amerikai béketervet.
Ha ez az utolsó esély nem vezet megállapodáshoz, olyan pusztítás sújtja a Hamászt, amilyet még soha senki nem látott – jelentette ki a Truth Social platformon.
MTI
Borítókép: Az izraeli hadjárat miatt a Gázai övezet északi részéből dél felé menekül egy palesztin férfi 2025. október 3-án.
Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber



