A lengyel külügyminiszter abban bízik, hogy az ukránok megsemmisítik a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Radoslaw Sikorski

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az X közösségi portálon – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyik bejegyzésére reagálva – azt írta: bízik benne, hogy az ukránok megsemmisítik a Magyarország ellátását is biztosító Barátság kőolajvezetéket. Orbán Viktor szerint a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét

Az ügy előzménye az volt, hogy Szijjártó Péter közzétett egy bejegyzést az X-en arról a cikkről, amely szerint Sikorski kedden azt mondta: nem tudják garantálni, hogy egy lengyel „független bíróság ne kötelezze a kormányt” Vlagyimir Putyin gépének feltartóztatására, ha az orosz elnök Lengyelország fölött akarna átrepülni a budapesti békecsúcsra vezető úton.

Szijjártó azt írta a posztjában:

„Radoslaw Sikorski azon független bíróságról beszél, amely Donald Tusk utasítására megtagadta az Északi Áramlat-2 gázvezetéket felrobbantó terrorista kiadatását?”

Erre kontrázott rá a lengyel külügyminiszter, aki úgy fogalmazott: „Péter, büszke vagyok a lengyel bíróságra, amely úgy döntött, hogy a megszálló szabotálása nem bűncselekmény.” Majd hozzátette azt is:

„Sőt, remélem, hogy bátor honfitársad, Magyar őrnagy végre sikerrel jár, és megsemmisíti a Putyin háborús gépezetét tápláló olajvezetéket, és ti Horvátországon keresztül juthattok olajhoz.”

„Magyar őrnaggyal” Sikorski az ukrán drónerők parancsnokára, a Magyar hívőjelű Robert Brovgyira célzott, akit a Barátság kőolajvezeték elleni csapások miatt idén nyáron is tiltottak Magyarországról.

Orbán Viktor: A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét

A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét. Sutba akarják dobni az ezeréves magyar–lengyel barátságot – reagált a miniszterelnök a lengyel külügyminiszter kirohanására.

Úgy fogalmazott:

„Azt támogatják, hogy egy szabotázsakció keretében robbantsák fel a Barátság vezetéket, ahogy az az Északi Áramlattal történt. Ez súlyos károkat okozna a magyar családok pénztárcájának. Kész elmebaj!”

A miniszterelnök hozzátette: „Mi kitartunk a népeink barátsága mellett. Isten óvja Lengyelországot!”

Orbán Balázs: Ez a háborús pszichózis legsötétebb mélysége

A miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-oldalán fűzött megjegyzést a történtekhez:

„Felháborító: a lengyel külügyminiszter abban reménykedik, hogy az ukránok fel tudják robbantani a Magyarország energiaellátását biztosító Barátság kőolajvezetéket. Ez a háborús pszichózis legsötétebb mélysége.

Akármennyire is törekszik a lengyel–magyar kapcsolatok lenullázására Sikorski, szeretném emlékeztetni, hogy a népeink történelmi barátságot ápolnak, és mi szövetséges országok vagyunk.”

  • írja bejegyzésében.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: Radoslaw Sikorski – Fotó: X.com / Visegrád 24

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004