Felszentelték az egri Szent Imre-iskola felújított kápolnáját

Szerző: civilek.info

HITÉLET

Ternyák Csaba egri érsek

Ternyák Csaba egri érsek ünnepélyesen felszentelte az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola felújított kápolnáját.

A november 4-ei hálaadó ünnepi szentmise kezdetén Valkó Viktor, az intézmény főigazgatója köszönetet mondott a felújítási munkálatokért, melyeknek köszönhetően méltó körülmények között vehetnek részt a Szent Imré-s diákok és az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium tanulói az osztálymiséken, lelki programokon. A kápolna a szomszédos Szeplőtelen Fogantatás (Nagyboldogasszony)-templom híveit is fogadja majd annak felújítása idejére.

A főpásztor ezt követően szenteltvízzel hintette meg a híveket és a templom falait, és Isten áldását, kegyelmét kérte.

Szentbeszédében elmondta, a kápolna mindig a fiatalokat szolgálta, mindig diákok jártak ide szentmisére. Az osztálymiséken, évfolyammiséken kifejezésre jut, hogy a fiatalok ehhez a közösséghez tartoznak, de ugyanilyen fontos, hogy a vasárnapi szentmisén a lakóhelyhez kötődő templomban, közösségben is otthon legyenek. „Isten közösségbe akar gyűjteni bennünket, Szent Pál is azt mondja, hogy egyek vagyunk Krisztusban, élő tagjai a testnek. A remény szentévében, melyet Ferenc pápa hirdetett meg, arra koncentrálunk, hogy

„Istenben van reményünk, van miért örvendeznünk”

– emlékeztetett az érsek.

„Isten vendégei vagyunk az Ő asztalánál, egy igazi lakomán, az utolsó vacsora emlékezetére. Az evangéliumi példabeszédben a vendégségről távol maradnak a meghívottak, kimentik magukat. Nekünk nem szabad így tennünk, mert

„meghívottak vagyunk, nem utasíthatjuk vissza Jézus meghívását, aki az asztalához akar ültetni bennünket.”

Meg kell újulnunk, hogy meg tudjuk ismertetni Krisztust a világgal, tudatva, hogy jó nekünk együtt lenni, közösen imádkozni” – buzdított Ternyák Csaba érsek.

magyarkurir.hu

Címlapkép: Ternyák Csaba egri érsek megáldotta az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola felújított kápolnáját november 4-én.
– Fotó: magyarkurir

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004