Kelemen András az 1956-os szerepvállalása után a külföldre menekülés helyett választotta a szakmába temetkezést, közben folyamatosan kihasznált minden lehetőséget a nyugati magyar értelmiséggel való találkozásra, kapcsolattartásra. Így lett a rendszerváltó MDF alapítója és az Antall-kormány államtitkára.
Kelemen András a Civilek Podcastban elmondta, hogyan kezdett néprajzi gyűjtéssel foglalkozni:
„Barabás Jenő, a Néprajzi Atlasz szerkesztője azt mondta egyszer egy barátomnak, hogy nincsen néprajzi pontjuk legyűjtve Moldvából, mert oda nem lehet menni. És akkor mi ketten, Halász Péterrel vállaltuk, hogy Moldvát megpróbáljuk megcsinálni. És tényleg három falut meg is tudtam oldani, aztán egy kicsit forró lett a talaj a lábam alatt. Nem örültek annak sem. Akkortájt Ceausescu-idők voltak, ’68-ban tiltottak ki Romániából” – mondta el, majd felidézte, hogy az 1960-as években járt Erdélyben is, ahol megtapasztalta, hogy a székelyek hogyan harcolnak a saját önazonosságukért.

„Például olyan neveket adnak, amiket nem lehet lefordítani románra. És akkor megnéztem, hogy mik ezek a nevek. Például volt olyan, akit először Árpádnak neveztek, de azt a románok egy idő után megcsinálták, hogy Traian, de nem passzolt, ők is érezték, hogy ez nagyon nyögvenyelős. És akkor azt találták ki, hogy Árkádium. Semmi köze a kettőnek egymáshoz, de hát Gyulának és a Juliusnak sincs sok köze” – mesélte élményeit Kelemen András, hogyan adta fiainak a Tas, az Oguz és a Karta nevet.
A Civilek Podcast vendége szakmáját tekintve pszichiáter. Márpedig azt mondják, nem jó, ha a pszichiáter politizálásra adja a fejét, mert ha elkezd a politikusokról a saját szakmája értelmében véleményt nyilvánítani, akkor abból még személyiségi perek is lehetnek. Kelemen András ennek kapcsán elmondta, hogy a szakmai elemzések még ezekben az esetekben is jól jöhetnek.
„A Kennedy-gyilkosságot követően gyakorlatilag merült föl a politikusoknak az ilyen jellegű elemzése az Amerikai Egyesült Államokban. Barry Bosworthnek a pályáját tönkre is tették, gyakorlatilag ő szeretett volna elnök lenni, de hogy is mondjam, a szellemi képességeit olyan szinten sikerült lenullázni, hogy nem is nyerhetett”.
Kelemen András megyei szakfőorvos volt, amikor úgy gondolta, megmártózik a politika világában és csatlakozott a Magyar Demokrata Fórum alapítóihoz. Elmondása szerint még orvosként több alkalommal járt Nyugaton is, ahol kapcsolatokat épített a magyar emigráció tagjaival. Tollas Tibor volt az, aki ajánlotta neki, hogy lépjen kapcsolatba Lezsák Sándorral. Így kezdődött a kapcsolattartásuk, aminek az eredménye az lett, hogy a Magyar Demokrata Fórum megalakulásánál Kelemen András nemcsak jelen volt, hanem gyakorlatilag a székesfehérvári Magyar Demokrata Fórum megalapítója és kézben tartója is volt, aztán az első szabad választást követően a Népjóléti Minisztérium államtitkára lett.

„Úgy történt, hogy a folyosón szembejött velem Csurka István, és azt mondta András, te tudod már? Mondom Mit? Hát, akkor nem tudod? Nahát ide figyelj, nemsokára fognak valamit jelezni neked, hogy előreléptetnek valahova. Mondom jó, jó, hogy felkészítettél, köszönöm szépen. És akkor hívatott tényleg az Antall József, és majd jelezte, hogy gondolt arra, hogy elvállalnám-e a népjóléti tárcánál az államtitkárságon” – idézte fel az akkori történéseket Kelemen András.
„Nem szerelemi viszony fűzött engem az orvostudományhoz. Azt kerestem, hogy hol van egy olyan reális tudomány, reális szakma, amivel ha az ember foglalkozik, akkor nem kell lefeküdnie a hatalomnak. Így választottam az orvostudományt, orvos mindig kell, és jogászként nem mehettem el abba a rendszerbe, ahol a jogot két lábbal tiporták például” – idézte fel a rendszerváltás előtti időket Kelemen,
majd arról is beszélt, hogyan került a külügyhöz, immár a rendszerváltás után:
„Amikor Antall József fölajánlotta, hogy hagyjam ott a Népjóléti Minisztériumot, és menjek át a Külügyminisztériumba, akkor ő arra hivatkozott, hogy tudja, hogy én a török népek és kelet iránt érdeklődöm. Mert mi már korábban, még a rendszerváltás előtt jóval találkoztunk még az orvostörténeti társaságnál. Ő volt az orvostörténeti társaságnak a vezetője. Egy cikkem jelent is meg ott a sámánizmusról, és akkor ennek kapcsán beszélgettünk sok mindenről, és így tudott rólam sok mindent. És azt mondta, hogy ő arra gondolt, hogy legyen valaki, aki a Szovjetunió felé úgy nyitja a magyar világot, hogy nincs a zsebében egy régi vörös pártkönyv. Neki ez fontos volt” – mondta Kelemen András.



