A kormány januárban konzultációt kezd az önkormányzati rendszer átfogó módosításáról. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter közölte, a kormány az önkormányzati szövetségek kéréseire reagálva döntött a középtávú finomításokról, amelyekről polgármesterekkel és helyi képviselőkkel is tárgyalni fognak. A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.
Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Navracsics Tibor ismertette: ősszel a kormány a különböző önkormányzati szövetségek kérései és javaslatai alapján úgy döntött, mandátumot ad a miniszternek, hogy kezdjen tárgyalásokat „egy középtávon végrehajtandó, az önkormányzati rendszert érintő finomításról”.
Hozzátette:
jelen pillanatban folyik az előkészület, január elején pedig megkezdik a konzultációsorozatot, ahogyan azt tették a Versenyképes járások programnál vagy az önazonosságvédelmi törvény koncepciójánál is.
A tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel kezdi a kormány, aztán polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, vármegyei közgyűlési elnökökkel és vármegyei képviselő-testületi tagokkal fog konzultálni – mondta.
Elmondta, a cél az, hogy a választások után egy olyan átfogó önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomag szülessen, „amely mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind pedig mindenkinek elnyeri a tetszését.”
MTI
Címlapkép: Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter beszédet mond az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadásán a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban 2025. április 16-án. – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert



