Gyilkos meccsel indul Magyarország számára a kézilabda Eb

Szerző: civilek.info

SPORT

ff-kézilabda-válogatott

Lengyelország mindent egy lapra tesz fel, nekimegy Magyarországnak. Bár pénteki ellenfelünk határtalan önbizalommal készül a kézilabda Eb nyitányára, azért a lengyelek nem érik el az európai élcsapatok szintjét. Az óvatosság ugyanakkor nem árt, az pedig, hogy a lengyelek egy évvel ezelőtt a számukra szégyenteljes 25. helyen végeztek a világbajnokságon, a világon semmit sem jelent. Legfeljebb annyit, hogy egészen szélsőséges teljesítményre képesek.

Csütörtökön mind a négy, az F csoportban szereplő csapat megérkezett a svédországi Kristianstadba, ahol pénteken az Olaszország–Izland és a Magyarország–Lengyelország mérkőzéssel kezdetét veszi számunkra is az év legfontosabb férfikézilabda-világversenye, a kézilabda Eb. Amikor az elmúlt év nyarán a sorsoláskor rápillantottunk a csoport négy csapatára, nem futott át rajtunk aggodalom. Az olasz és a lengyel együttest azonnal a kiesők közé soroltuk, miközben biztosak voltunk abban, hogy a magyar és az izlandi csapat jut tovább ebből a csoportból a középdöntőbe.

Most mégis azt mondjuk: jó lesz vigyázni. A lengyelek elleni nyitány mindkét csapat számára sorsdöntő lesz. Ellenfelünk csütörtöki sajtótájékoztatóján a játékosok arról beszéltek, hogyha megverik a magyarokat, szinte biztosan a legjobb 12 közé, azaz a középdöntőbe jutnak.

A lengyel csapat spanyol edzővel vág neki a tornának. Jota Gonzalez a felkészülés során szinte eldugta a világ elől a piros-fehéreket . Két felkészülési mérkőzést játszottak a szerbek ellen, de egyiket sem lehetett látni a tévében. Hanusz Egon, a magyar csapat játékosa szerint ennek nem sok jelentősége van, de azért jelzésértékű.

Az előkészületi mérkőzések eredményeit ismerjük, de ezekből nem érdemes túlzott következtetéseket levonni

– fejtette ki Hanusz Egon, majd hozzátette: nem tudjuk, hogy az ellenfelek játékosai milyen terhelést kaptak, ki milyen állapotban érkezett meg a felkészülésre. „A lengyel csapatról semmilyen videófelvételt nem kaptunk, legalábbis, ami a szerbek ellen vívott két összecsapásukat illeti. Ez nyilván a taktika része, spanyol edzőjük van, aki a lehető legtöbb titkot akarja megőrizni a játékosokról. Ismerem Jota Gonzalezt, a Benficában ő volt a trénerem. Szakmailag egészen kimagasló mester, biztos, hogy sok mindent kitalált. A lengyel csapattal szemben annak ellenére is kissé vakok vagyunk, hogy néhány információt azért sikerült beszerezni”.

Felvetődik a kérdés, hogy ezen a szinten van-e bármi értelme annak, hogy egy edző eldugja a csapatát. Hanusz Egon szerint mindenképpen van. A magyar együttes játékosa rámutatott, hogy a mieink is zárt kapus meccset vívtak Románia ellen, igaz, nem kettőt, csak egyet.

Románia ellen az első mérkőzést adta a tévé, ott az alapjátékunkat mutattuk be, nem nagyon cifráztuk a dolgokat. A második összecsapás annyiban volt más, hogy több mindent elővettünk. Például a hét a hat elleni játékot. Erre jó volt a zárt kapus összecsapás. Akik egy kézlegyintéssel elintézik az olasz és a lengyel válogatottat, azok egészen biztosan nem sok meccsüket látták. A lengyelek első sora magas, erős, védekezésben stabil játékosokból áll. Olyan kézilabdázókról beszélünk, akik a Bajnokok Ligájában rendszeresen játszanak, de a Bundesligából is érkeznek. Ami az olaszokat illeti, nem sokan követik őket, pedig érdemes lenne” – mondta, magyarázatképpen pedig hozzátette: az olaszok „borzalmasan kellemetlen stílusban” játszanak, képesek akár beállós nélkül, támadásban négy átlövővel próbálkozni, a védekezésüket képesek a felezővonal közelébe tolni.

Ilyen stílusú csapattal nem mindennap játszik az ember, ezért is nehéz ellenük felkészülni. Izland pedig külön kategória, ők tényleg nagyon erősek. Ezen a tornán bárki legyőzhet bárkit. Éppen ezért az első meccs a legfontosabb. Van rajtunk nyomás, mert az elmúlt években magasra tettük a lécet, ami nem rossz dolog. A csoportból mindenképpen jó lenne továbbjutni. A végső eredményt nehéz kiszámolni, mert ezen a tornán tíz olyan csapat van, amely joggal pályázik a legjobb négy közé kerülésre. Jó lenne, ha mi is köztük lennénk” – mondta Hanusz Egon.

A lengyelek szerint hetek óta szinte csak a magyarok elleni nyitányra koncentrálnak. Az ellenfél szélsője, Mikolaj Czaplinski azt mondta, hogy szinte betéve ismerik a magyarok játékát, mert rengeteg videófelvételt néztek meg rólunk. Hangsúlyozta, hogy Bánhidi Bence hiánya nagy hátrányt jelenthet Magyarországnak, de hiba lenne azt gondolni, hogy a Szeged beállósát ne lennének képesek pótolni a magyarok.

Tomasz Gebala szerint Magyarországot csak gyors, pontos és fizikális játékkal lehet legyőzni. Azt mondta, hogy Rosta Miklós képes pótolni a sérülés miatt kieső Bánhidi Bencét. Nem szabad arra építeni, hogy Bánhidi hiánya megrogyasztja Magyarországot. Ha a lengyelek ebbe a hitbe ringatják magukat, szinte biztosan elbuknak a nyitányon.

Viszont, ha tíz perccel a mérkőzés vége előtt döntetlen lesz az állás vagy csak egy-két góllal vezetnek a magyarok, a lengyel csapat képes lehet a nagy bravúrra és a fordításra.

Tomasz Gebala személye azért is fontos, mert közel három év kihagyás után tér vissza a lengyel válogatottba.

Ami a két csapat közös Eb-múltját illeti, arról nem nagyon van mit mondani, mert az Európa-bajnokságok történetében ez lesz első összecsapás a két fél között. Világversenyen legutóbb 2021. január 23-án, az Egyiptomban rendezett világbajnokságon játszottunk ellenük, akkor a magyarok 30-26-ra nyertek. A 2013-as spanyolországi vb nyolcaddöntőjében 27-19 lett a vége – szintén ide. Emlékezetes összecsapást hozott a két csapat 2011-es világbajnoki mérkőzése: a Mocsai Lajos vezette együttes ugyanúgy Kristianstadban lépett pályára a lengyelek ellen, mint ahogy most is ebben a kisvárosban csapunk velük össze. A 2011-es mérkőzésen elért 31-28-as diadal azt jelentette, hogy megcsíptük az olimpiai selejtezőt, majd 2012-ben ugyancsak Svédországban (Göteborg) jutottunk ki a londoni olimpiára. Ami ennél is fontosabb, hogy a világbajnokságok történetében sem kaptunk ki soha a lengyel csapattól.

Bármennyire is hihetetlen, de az összes fontos világversenyt figyelembe véve csupán egyszer, az 1976-os montreali olimpián tudtak bennünket legyőzni a lengyelek.

A négy évvel későbbi, moszkvai ötkarikás játékokon elért 20-20 viszont a férfikézilabda-szakág egyik legfájóbb meccse, mert hiába vezettünk ellenük a félidőben 11-7-re, a vége mégis pontvesztés lett. Az akkori játékosok szerint ezen a döntetlenen múlt, hogy nem lett olimpiai érmes a magyar férfi kézilabdaválogatott.

Ezek után nincs más hátra, mint nekimenni a lengyeleknek és legyőzni őket. Úgy, ahogy a legutóbbi Eb-ötödik helyezett magyar válogatottól ez elvárható. A mérkőzés pénteken este 20.30-kor kezdődik a svédországi Kristianstadban.

Magyar Nemzet

Fotó: A magyar válogatott edzésén a dán-norvég-svéd közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság kezdete előtti napon, a svédországi Kristianstadban – MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004