Ha nyer, akkor Kijev és Berlin győzött, figyelmeztetett a Fidesz frakcióvezetője.
Amit a Tisza Párt szeretne, az egy „ukrán rulett”, de a magyarok biztonságával nem lehet hazardírozni – mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok országjárásának péri fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
Kocsis Máté a Győr–Moson–Sopron vármegyei településen hangsúlyozta, a Tisza Párt és vezetése partner abban, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen, és támogatná Ukrajna finanszírozását.
Ahhoz, hogy ennek legyen pénzügyi fedezete, megszorításokat hajtanának végre, emellett minden olyan brüsszeli kérést teljesítenének, amelyre a magyarok már korábban nemet mondtak, vagy amely ellentétes az ország érdekeivel – tette hozzá, példaként említve a migrációra és a genderlobbira vonatkozó brüsszeli kéréseket.
A frakcióvezető szerint világos, hogy a Tisza Párt „lepaktált az ukránokkal”. Ha nyer, akkor Kijev és Berlin győzött – fogalmazott.
„Mi vagyunk azok, akik erre nemet mondanak és a Tisza Párt az, amelyik erre igent. E között kell tehát a magyaroknak nagyon egyszerűen fogalmazva választaniuk” – mondta.
Kocsis Máté szerint a legfontosabb ügy, ami az egész európai közbeszédet áthatja, az a háborúhoz való viszony kérdése.
Kiemelte, hogy a 2030-as „remélt vagy megígért” európai–orosz háború előtt ez az utolsó alkalom, hogy a magyarok utat válasszanak maguknak.
A frakcióvezető kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Magyar Péter két hete Münchenben „elígérkezett a háborúpárti német kancellárnak” és Manfred Webernek, így „teljesen világos, hogy az ukránok például a kőolajvezetéken be akarnak avatkozni a magyar választásokba”.
Hozzátette: azt is világossá tették az ukránok, hogy a Tisza Párt mellett akarnak beavatkozni, emiatt Magyar Péternek „esze ágában sincsen ellentmondani, hiszen azok, akik veszélyeztetik most Magyarország energiaellátását, Magyar Péter legfőbb támogatói”.
Kocsis Máté hangsúlyozta, Magyarország egy szuverén ország, el tudja dönteni, hogy mi a helyes és mi nem.
Fekete Dávid, a Fidesz 2–es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, hogy a Fidesz a biztos választás, mert ez a politikai közösség az, amelyik Magyarországot kívül tartja a háborún, megvédi a 13. és 14. havi nyugdíjat, a személyijövedelemadó–csökkentést, emellett ez az a politikai közösség, ami békét és biztonságot akar.
MTI
Fotó: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (b) és Fekete Dávid, a Fidesz és a KDNP Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje – MTI/Krizsán Csaba