Hazatért a magyar olimpiai csapat, így köszöntötték őket

Szerző: civilek.info

SPORT

téli-olimpiai-magyar-csapat

A versenyzők méltó módon képviselték Magyarországot.

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXV., milánói–cortinai téli olimpia Verona majdnem kétezer éves, római kori amfiteátrumában. Hétfőn a magyar sportvezetés itthon tartott sajtótájékoztatót, amelyen a tizenhat fős magyar küldöttség teljesítményét értékelték. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint mindenki önmagához képest a legjobbját nyújtotta, Schmidt Gábor, a sportért felelős államtitkárság helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a versenyzők méltó módon képviselték Magyarországot.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a vasárnap véget ért milánói–cortinai téli olimpián szerepelt magyar sportolók közül mindenki a maximumot nyújtotta, a tizenhat fős küldöttség pedig tisztességesen helytállt a játékokon.

A sportvezető a tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak”, s mint mondta, érdekes volt, hogy 1956 és 2006 után az idén újra Olaszország rendezte meg a téli ötkarikás eseményt.

Egyes versenyhelyszínek nagyon messze voltak egymástól, ez gyakran minket is kemény kihívások elé állított, de remélem, minden sportolónk megkapta azt a fajta kiszolgálást, amelyre szüksége volt a jó szerepléshez – nyilatkozta a MOB elnöke.

Gyulay Zsolt emlékeztetett rá, hogy 1924 óta a magyar csapat minden téli olimpián részt vett, s bár nem vagyunk igazi télisport-nemzet, szerinte azok, akik ott voltak, a maximumot nyújtották és szépen szerepeltek.

A páros műkorcsolyázóink negyedik helyezése önmagáért beszél, ezzel Magyarország huszadik alkalommal szerzett pontot téli játékokon. Amikor elindultunk Olaszországba, akkor azt vártuk el, hogy önmagához képest mindenki a legjobbját nyújtsa, ezt mindannyian megtették, és bízom benne, hogy négy év múlva Franciaországban még sikeresebbek leszünk”

jelentette ki a MOB-elnök.

Schmidt Gábor, a sportért felelős államtitkárság helyettes államtitkára minden magyar versenyzőnek gratulált az olimpiai szerepléshez, és köszönetet mondott a sportolóknak azért, mert – mint mondta – a küldöttség méltó módon képviselte Magyarországot.

A magyar kormánynak és az államtitkárságnak az volt a feladata, hogy biztosítson minden feltételt a felkészüléshez, majd a helyszínen a MOB-bal közösen a jó szerepléshez, és bízom benne, hogy ez sikerült – fogalmazott. A helyettes államtitkár közölte, a MOB-bal és a szakszövetségekkel közösen szakmai szempontból értékelik az olaszországi szereplést, és meghatározzák, illetve kijelölik a négy év múlva, Franciaországban sorra kerülő ötkarikás eseményre vezető utat.

Érem híján is fantasztikus volt a téli olimpia

A tizenhat fős magyar küldöttségből a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyázó páros érte el a legjobb eredményt, ők negyedikek lettek.

Ez volt a legtöbb, amit elérhettünk. Nem voltak nagy hibáink, mind a szabadprogramunk, mind pedig a kűr nagyon jól sikerült, csodálatos volt az egész verseny. Persze kicsit szomorúak voltunk, hogy nem lett belőle érem, de folytatjuk a munkát, és reméljük, hogy lesz ez még jobb is – mondta Pavlova.

Sviatchenko magyarul, de roppant tömören nyilatkozott: „Nagyon örülök, az olimpia fantasztikus volt, és nagyon fáradtak vagyunk”.

Bevált a Milánó–Cortina tengely

Nem csak mi, magyarunk zártuk elégedetten a játékokat. A nemzetközi sajtó dicsérő hangnemben értékeli a vasárnap zárult milánói–cortinai téli olimpiát, amely a médiumok szerint felejthetetlen volt, sok drámát, izgalmat, vicces pillanatot és számos lebilincselő versenyt hozott. Külön kiemelik, hogy az első alkalommal decentralizáltan megrendezett olimpia ötlete sikeres volt. A néhány elszigetelt közlekedési problémától eltekintve a Milánó–Cortina tengely zökkenőmentesen működött.

Magyar Nemzet

Fotó: Csoportkép a milánói-cortinai téli olimpiáról hazatérő magyar olimpiai csapat sajtótájékoztató után Budapesten, a Larus Étterem és Rendezvényközpont 2026. február 23-án. Az első sorban Brunner Blanca hódeszkás, Végi Diána Laura gyorskorcsolyázó, Pavlova Maria műkorcsolyázó és Somodi Maja gyorskorcsolyázó, a hátsó sorban Fábián László csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Sviatchenko Alexei műkorcsolyázó, Major Dominik, Nógrádi Bence, Nógrádi Bence és Moon Wonjun rövidpályás gyorskorcsolyázók és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (b-j) – MTI/Purger Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004