Courtois kimondta a nagy igazságot Vinícius ügyéről

Szerző: civilek.info

SPORT

Thibaut-Courtois

Ma este teljessé válik a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntős mezőnye, a Galatasaray, a Borussia Dortmund, a PSG és a Real Madrid előnyből várja a mérkőzését. A legtöbb szem alighanem utóbbi szentélyére szegeződik majd, hiszen a Santiago Bernabéu stadionban a Benfica egygólos hátrányból próbál visszavágni. De mindkét csapatot nagyon fűti a bizonyítási vágy az első mérkőzésen történt incidens óta, amikor a Real Madrid csillaga, Vinícius Júnior rasszizmussal vádolta a Benfica egyik játékosát, Gianluca Prestiannit, aki most elvileg nem is léphet pályára.

Amióta a 2003/2004-es idényben bevezették a Bajnokok Ligájában a kieséses szakaszt, sosem fordult elő, hogy a Real Madrid nem volt ott a nyolcaddöntős mezőnyben. Jó esély van arra, hogy idén sem szakad meg ez az elismerésre méltó széria, miután a királyi gárda a Benfica otthonában 1-0-ra megnyerte a legjobb tizenhat közé jutásért zajló rájátszás első felvonását, és ma este otthon fejezheti be a munkát. Persze Thibaut Courtois és társai továbbjutásához még a portugáloknak is lesz egy-két szavuk, akik egyszer már, az alapszakaszban megtréfálták a neves riválist.

Az biztos, hogy mindkét csapat extrán motivált az első felvonáson történt incidens után.

A mérkőzést góljával eldöntő Vinícius Júnior egyesek szemében a hazai szurkolókat hergelve ünnepelt, ezek után a Benfica argentin játékosa, Gianluca Prestianni beszólt neki. Vinícius és a csapattársai rasszista inzultust hallottak, miközben Prestianni tagadja, hogy majomnak nevezte volna brazil ellenfelét. A 20 éves játékos ravasz módon a mezével eltakarta a száját, amikor belekötött Viníciusba, de így sem úszta meg az UEFA vizsgálódását, sőt, már fel is függesztették a játékjogát, nem játszhat a madridi találkozón, és még súlyosabb eltiltás is várhat rá.

A Real Madrid inkább a mérkőzésre fókuszál

A Benfica fellebezett az európai szövetségnél, és a klub kötelékébe tartozók most nem nyilatkozik a témában. A Real Madrid vezetőedzője, Álvaro Arbeloa sem akart sokat foglalkozni ezzel, az az UEFA dolga, ő és a csapata inkább a mérkőzésre fókuszál.

Nem beszéltem azóta (Viníciusszal – a szerk.), és a véleményem ugyanaz maradt, mint a múlt héten.

Ez egy nagyszerű lehetőség, fordulópont lehet a rasszizmus elleni küzdelemben. Az UEFA-nak lehetősége van arra, hogy ne csak egy szlogenként tegye ezt. Remélem, hogy él ezzel a lehetőséggel.

Mi pedig a mérkőzésre koncentrálunk, arra, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtsunk és a legjobb formánkat hozzuk a győzelem érdekében – minden erőnkkel erre összpontosítunk. A többi nem a mi dolgunk; nem a mi feladatunk ilyen döntéseket hozni, azt az UEFA-nak kell meghoznia

– állapította meg a spanyol tréner.

Arbeloa Mourinho szavairól inkább nem nyilvánított véleményt, mert mint mondta, semmi sem lehet magyarázat a rasszizmusra. Majd hozzátette, a történtek nem nyomták rá a bélyeget az öltözői hangulatra, mindenki izgatottan várja a visszavágót, mert részt akarnak venni a BL következő szakaszában is.

Courtois hisz Viníciusnak

A játékosok közül Thibaut Courtois vett részt a sajtótájékoztatón, és bizony ezek a percek főként a Vinícius–Prestianni-ügyről szóltak.

Nagyon fontos pillanat ez a futballban, most véget vethetünk ezeknek a dolgoknak. Mi az öltözőben tudjuk, mit mondott Vinícius. Ez sokszor megtörtént már a futballban, nemcsak a pályán, hanem a stadionokban is. Végső soron az UEFA dönt, és ez egy fontos üzenet – húzta alá a tapasztalt kapus.

„Vinibe számtalanszor belerúgtak már a védők a pályán, voltak összetűzései játékosokkal. Tudom, hogy Vini tökéletesen hallotta, sokszor elmondta már, és hiszek neki. Mivel a játékos a mezével eltakarva a száját beszélt, soha nem tudhatjuk teljes bizonyossággal”.

A Benfica védeni fogja a saját játékosát, ennyi. Ezután az UEFA és az illetékes intézmények döntenek – tette hozzá Courtois, akit arról is megkérdeztek, a Real Madrid játékosai kezet fognának-e Prestiannival, ha mégis pályára léphetne. A belga játékos szerint erről még nem beszéltek, de majd közösen döntenek.

A királyi gárda egykori edzője, a ma már a Benficát irányító José Mourinho az első mérkőzés után arról beszélt, Vinícius gyakran magának keresi a bajt, az ünneplésével most is a közönséget hergelte. A portugál szakemberre emiatt kritikaözön zúdult, Courtois is csalódott Mourinhóban, akiről korábban az a hír járta, hogy visszatérhet a Real Madrid kispadjára.

„Végső soron Mourinho az Mourinho, és edzőként védeni fogod a klubodat és a játékosaidat. Az egyetlen dolog, ami csalódást okoz nekem, az az, hogy Vini ünneplését emlegetik fel. Vinícius Júnior nem tett semmi rosszat. Sok ellenfél ünnepelt már így velünk szemben is, amikor gólt szereztek. Egy állítólagos rasszista inzultust nem lehet egy ünnepléssel magyarázni”.

A Juventus háromgólos hátrányban is reménykedik

Nem kérdés, hogy feszült visszavágó várható, ehhez a botrány mellett a szoros állás is hozzájárul, a Real Madrid egygólos előnyből várja a második felvonást.

Ugyanilyen helyzetben van szerdai meccse előtt a PSG is, amely a Monaco otthonában 3-2-es győzelemmel nyitott. A Borussia Dortmund is bizakodhat, amely a hazai 2-0-s siker után próbálja meg lezárni az Atalanta elleni párharcot.

A szerdai játéknap előtt a Galatasaray lehet a legmagabiztosabb, amely a múlt héten leckét adott az olasz rekordbajnoknak. A Juventus védelme átjáróház volt, a Sallai Rolandot is bevető törökök a második félidőben négyszer is betaláltak, s 5-2-re diadalmaskodtak Isztambulban. A Galatánál a háromgólos előny mellett abban is bízhatnak, hogy eddigi hét találkozójukon mindössze egyszer kaptak ki a Juventustól, miközben a torinóiak sorozatban öt elveszített egyenes kieséses párharcnál járnak az elitsorozatban.

Az olaszok a rossz előjelek dacára sem adják fel a harcot, ezt Luciano Spalletti vezetőedző is leszögezte:

– Az, hogy a szurkolóink előtt játszhatunk, sok hitet és önbizalmat ad nekünk. Tudjuk, milyen helyzetben vagyunk most, nehéz feladat vár ránk, de készen kell állnunk egy ilyen mérkőzésre. Az első perctől kezdve bele kell állnunk a meccsbe, a csapatnak össze kell fognia, és szükségünk van a szurkolók támogatására is. Velük az oldalunkon erősebbek vagyunk.

Magyar Nemzet

Fotó: Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa – MTI/EPA/Will Oliver

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004