Kocsis Máté: Magabiztos Fidesz-győzelem lesz!

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta ünnepi beszédében, hogy egy ilyen felfordult világban is meg fogjuk őrizni Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének. Az Igazság órája hétfői vendége Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője volt, akivel Németh Balázs műsorvezető beszélgetett az eddigi legnagyobb Békemenetről, az ellenzéki médiamunkások sértegető magatartásáról és Magyar Péter filmjéről.

Kocsis Máté a műsor elején hangsúlyozta, a Békemenet talán a legnagyobb volt az eddigiek közül, a politikus úgy látja, nemzetközivé vált a kampány. Kocsis elmondta, nem a belpolitikai kérdések lettek most hangsúlyosak, habár lenne miről beszélni, de

most háborús kockázat van és ami ebből jön, azt mindenki átérzi.

Az a rengeteg ember, aki eljött a Békemenetre, ki akart állni a békepárti kormány mellett. Hiába sulykolja az ellenzék, hogy nincs is háború, hiába nem érezzük ezt most itt az utcákon, de nincs arra garancia, hogy ez jövőre is így lesz – tette hozzá.

Azért sincs garancia erre, mivel a háborúpárti politikusok Európában meg is jelölték a dátumot, hogy mikor akarnak Oroszországgal háborúba menni.

Aki biztonságban akarja tudni családját, az Orbán Viktor mellé áll

– hívta fel a figyelmet.

Magyar Péter nem fog tudni kimaradni ebből a háború készülődésből, fogott ember, így nem tud nemet mondani, mondta el Kocsis.

A Békemenettel kapcsolatban hozzátették még, hogy a baloldali média sem tud mit kezdeni a helyzettel, Kocsis elmondta,

az ellenzéki propagandistáknak számolniuk kellett azzal, hogy a folyamatos csúsztatások és hírhamisítások következményeként nem állnak szóba velük.

Nem egy tisztességes társaság, jegyezte meg, példaként felhozva, hogy a tömegben elvegyülve felvesznek magánbeszélgetéseket, ezzel próbálva meg lejáratni a jobboldali közösséget.

Magyar Pétert a sajátjai is elkezdték a beszéd közepén otthagyni

Az ellenzéki, de magát „független”-ként beállító média a sértegetésre és lejáratásra állította át tevékenységét.

A tiszások társasága egy ugyanolyan nagy blöff, mint Magyar Péter maga. Mutass magadból olyat, hogy többnek látszódjon, mint ami vagy. Utalt arra Kocsis, hogy egyrészt

több száz, vagy akár ezres nagyságrendű ukrán bértapsoló is jelen volt a tiszás meneten,

illetve az is szóba került, hogy Magyar Péter beszéde közepén megunták a rendezvény résztvevői és elkezdtek elszállingózni.

Az ellenzékiek már vérfürdővel fenyegetnek 

Mérő László állítólagos kijelentéséről, miszerint

a kormánypártok áprilisi győzelmét követően vérfürdő lehet Magyarországon,

Kocsis Máté elmondta,

ha valóban ilyen kijelentést tett a bácsi, az nagyon súlyos, és vállalhatatlan.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt egyértelműen bukásra készül, már jó ideje elkezdték építeni a csalással kapcsolatos narratívát.

Az ellenzéki bukással kapcsolatban megjegyezte, Panyi Szabolcs nevű „ügynök” is elkezdte építeni a narratívát, hogy orosz beavatkozás történik a magyar választások kapcsán, ezzel kapcsolatban Kocsis elmondta:

Ez az újságírónak nevezett, külföldi szolgálatokkal összejátszó ügynök hazudik, és mindenkit, még a magyar titkosszolgálatokat is meghazudtolja annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet a Tisza Párt és az ukránok kapcsolatáról.”

Náci karlendítés a tiszás politkustól

A Tisza Párt sajtófőnökének botrányával kapcsolatban Kocsis Máté elmondta:

a balliberális média bemutatta, milyen kettős mércét alkalmaznak. Ha egy ilyen kép a nemzeti oldalon történne, akkor még aznap felkoncolnák a jelöltet, azonban amint a Tisza Párt politikusáról van szó, minden el van nézve.”

Hitelességüket veszítették teljesen azzal, hogy kettős mércét alkalmaznak, tette hozzá.

Magyar Péter magát egy beolajozott félistenként ábrázoltatja

Elhangzott Magyar Pétertől, hogy

azért nem voltak nézők a filmjén, mert a fideszesek megvették az összes jegyet, hogy senki ne tudjon bejutni a mozikba. A következő pillanatban pedig már arról beszél, hogy micsoda Hollywood-i kezdés volt, berobbant a film.

Ezzel kapcsolatban Kocsis megjegyezte, ilyen háborús időszakban jön ez a pojáca, készíttet magáról egy filmet, ahol egy beolajozott félistenként ábrázoltatja magát.

Kocsis Máté ehhez már csak annyit tett hozzá:

Önimádó bohóc.

Origo

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 2026-os Békemeneten – Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004