A Liverpool az idénybeli mindkét mérkőzését megnyerte a Brighton ellen, szombat délután is erre készül. A Sirályok otthonában azonban Alisson és Mohamed Szalah nélkül kellene begyűjtenie a három pontot a Liverpoolnak, egyikük sem áll ma Arne Slot rendelkezésére.
A Brighton azon kevés együttes közé tartozik, amely ellen csak sikerélménye van a Liverpoolnak ebben az idényben. Decemberben Hugo Ekitiké duplájával 2-0-ra győztek a Vörösök az Anfielden, február közepén, szintén a PL-címvédő szentélyében, többek között Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával 3-0-ra nyert Arne Slot csapata, és ezzel kiejtette a Sirályokat az FA-kupából. A tizenkettedik Brighton azonban bizakodhat, hogy szombat kora délután házigazdaként móresre tanítja a címvédőt, hiszen a legutóbbi négy mérkőzéséből csak az Arsenal ellenit bukta el, emellett három győzelmet aratott. A
z ötödik Liverpool eközben rapszodikusan teljesít, a legutóbbi két bajnokijából egyet elveszített, egy döntetlennel ért véget, pedig mindkét alkalommal egy-egy kiesés elől menekülő gárda, a Wolverhampton, illetve a Tottenham Hotspur volt az ellenfél.
Persze azóta a Liverpool a BL-ben 4-0-ra kiütötte a Galatasarayt, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Fabian Hürzeler is tisztában van vele, hogy a mai meccs nem lesz könnyű menet.
– Mindannyian tudjuk, hogy a Liverpool még mindig az egyik legjobb csapat, telis-tele elképesztő játékosokkal. Éppen lendületbe jött, és amikor a Liverpool elkapja a ritmust, minden csapatra veszélyes. A mi felelősségünk, hogy megtörjük a Liverpool ritmusát – fogalmazott a Brighton vezetőedzője.
A hazaiakat segítheti, hogy
a Liverpool két alapemberét is elveszítette a meccs előtt.
Mohamed Szalah a Galatasaray elleni mérkőzésen kért cserét, ami nála példátlan esemény. Pénteki sajtótájékoztatóján Arne Slot vezetőedző is megerősítette, hogy az egyiptomi nem áll majd rendelkezésére. Ekkor arról még nem volt szó, hogy Alissont is nélkülöznie kellene, pedig azóta kiderült, hogy a brazil kapus sem játszhat ma.
A válogatottja soron következő két meccséről, a franciák és a hollandok elleniről is lemarad a 33 éves hálóőr, Carlo Ancelotti szövetség kapitány máris meghívta a Corinthians játékosát, Hugo Souzát a helyére.
Egyelőre nem tudni, hogy Alisson mennyi időre dőlt ki, mindenesetre ez már a sokadik alkalom lesz, hogy nélküle kell helytállnia a Liverpoolnak. Az ősszel nyolc mérkőzésről maradt le a brazil, és a Galatasaray elleni nyolcaddöntő első felvonását is kihagyta kisebb sérülés miatt, de a Tottenham ellen már visszatért, és a törökök elleni visszavágón is ő állt a kapuban. A Brighton ellen viszont nem ő fog, újra Giorgi Mamardasvili helyettesíti majd.
Akárhogy is, a Liverpoolnak nagy szüksége van a pontokra, a Premier League-ben való újabb botlások már nem nagyon férnek bele, ha a BL-ben szeretnének indulni a Vörösök.
Fotó: Facebook/Liverpool FC