A Real Madrid edzője bírózik, a mindenki által emlegetett Manuel Neuer kapushibán nevet

Szerző: civilek.info

SPORT

neuer

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén a Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában. A BL-negyeddöntő legjobbja Manuel Neuer volt, az őt méltató csapattársai szerint viszont még nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a Bayern München. Álvaro Arbeloa szót emelt az ellen is, hogy nem került emberelőnybe a Real Madrid.

Bár a Real Madrid és a Bayern München legutóbbi kilenc egymás elleni Bajnokok Ligája-találkozóján a spanyol csapat veretlen maradt, ezúttal az egygólos vereségnek is örülhetett. Vincent Kompany együttese a keddi BL-negyeddöntőben sokáig veszélyesebben futballozott, és Luis Díaz, majd Harry Kane góljaival már 2-0-ra is vezetett, a második félidőben magára találó madridiak viszont Kylian Mbappé találatával szépíteni tudtak. A jövő szerdai visszavágó előtt így nyíltnak mondható a párharc – a két gigász eddigi BEK/BL-negyeddöntős összecsapásaiból még sosem jutottak tovább a bajorok.

Manuel Neuernek a keddi volt a 136. BL-összecsapása a Bayern München színeiben, ezzel utolérte Lionel Messit (Barcelona, 136), és egyetlen csapat játékosként ennél több találkozót már csak Iker Casillas (Real Madrid, 149) játszott az elitsorozatban. A német kapus kilenc védéssel járult hozzá a Madridban aratott győzelemhez – öt és fél éve egyik mérkőzésén sem védett ennyiszer –, így a találkozó legjobbjának őt választotta az európai szövetség (UEFA). A díj átvétele után Neuer jókedvű volt, és – feltehetően szarkasztikusan – azon nevetett, hogy Mbappé gólja az ő hibája volt, hiszen csak beleérni tudott a francia támadó közeli lövésébe.

A Real Madrid nem mondott le a BL-elődöntőről

Honfitársa díját elismerte a Real Madrid német védője, Antonio Rüdiger is, aki úgy vélte, a Bayern München mindkét gólját csapata ajándékozta oda a bajoroknak. Hozzá hasonlóan a visszavágót eltiltás miatt kihagyó Aurélien Tchouaméni is arról beszélt, hogy a Realnak jobb játékra lesz szüksége a továbbjutás eléréséhez.

A hazaiak játékosa, Andrij Lunyin is kitért a negyvenéves Neuer díjára: – Legalább az egyik kapott gólt elkerülhettük volna, de hátrányban jól reagáltunk.

„Ha Neuer lett a mérkőzés legjobbja, az azt jelenti, hogy sokat támadtunk, de mindig lehet még jobban játszani.”

Az idegenbeli visszavágó talán még nehezebb lesz, de van önbizalmunk, és elvégre ez egy BL-negyeddöntő, úgyhogy nem is számítottunk könnyű feladatra – mondta az ukrán kapus, aki szerint csapatának meg kell próbálnia többet birtokolni a labdát Münchenben.

Álvaro Arbeloa irányítása alatt a mostani már a hatodik veresége volt a Real Madridnak (19 mérkőzésből), elődjeként Xabi Alonso ötször kapott ki az idényben (28 találkozóból). A januárban érkezett spanyol tréner látott pozitívumot a Bayern elleni vereség után is: – A szünetben arról beszéltünk, hogy maradjunk stabilak, de aztán gyorsan gólt kaptunk. Jobban meg akartuk tartani a labdát, megjáratni, és adott esetben gyorsabban visszaszerezni, ezeket a második félidőben jobban megvalósítottuk. A szerzett gól reményt ad egy tehetséges és veszélyes csapat ellen, elismerésem a játékosaimnak, hogy tovább támadtak és hittek magukban. Úgy utazunk Németországba, hogy tudjuk: képesek vagyunk nyerni. Ehhez sokat kell tanulnunk ebből a mérkőzésből, mert jobb eredményt is elérhettünk volna – nyilatkozta Arbeloa, aki kitért arra is, hogy

nem érti, miért kapott sárga lapot Tchouaméni, és miért nem kapott piros lapot Jonathan Tah a Kylian Mbappé ellen elkövetett szabálytalanságért.

Manuel Neuer méltatása nem maradt el a Bayern München nyilatkozóinál

Tah a 71. percben taposta meg Mbappét, amiért sárga lapot adott neki Michael Oliver játékvezető. A német védő erre az esetre nem tért ki lefújás után, amikor azonban szóba került Manuel Neuer remeklése, felnevetve így reagált: – Ez még meglep? A csapat minden mérkőzésen hálás lehet Manuel Neuernek, mert valami egészen különlegeset hoz az aurájával, a kisugárzásával, és a védéseivel, amelyeket újra és újra bemutat. Nem szabad ezt természetesnek venni, de nála ez a mindennapok része – vélte a hátvéd.

A sorozatban negyedik, Real Madrid elleni összecsapásán gólig vagy gólpasszig jutó Harry Kane az 51. Bajnokok Ligája-gólját szerezte, de először volt eredményes a tizenhatoson kívülről. – Tudtuk, hogy Madridban nehéz nyerni, ám mi nagyon jól játszottunk időnként, és akár még eredményesebbek is lehettünk volna. De elismerés jár a Madridnak is, úgyhogy nagyon elégedettek lehetünk a győzelemmel.

„Jó helyzetben vagyunk, de ez csak egygólos előny, ami nagyon gyorsan megváltozhat, ezért koncentráltnak kell maradnunk”

– mondta a Neuert is méltató angol csatár, aki szerint a St. Pauli elleni szombati bajnokiig nem szabad a jövő szerdai BL-visszavágóra gondolniuk.

Az első gólt szerző, hajrában lecserélt Luis Díaz a Liverpool játékosaként sosem szerzett gólt a Real Madrid ellen, a Bayernnel viszont rögtön elsőként sikerült neki. – Ez kemény próbatétel volt, mert a Madrid hazai pályán nagyon erős, de jó mérkőzéstervünk volt, és ezt elég jól végre is hajtottuk, különösen az első félidőben. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, és ha még egyet sikerült volna értékesítenünk, sokkal nyugodtabban térhettünk volna haza. Így teljes koncentrációra és maximális felkészültségre lesz szükségünk a jövő héten – állította a kolumbiai támadó.

Gólszerzőivel ellentétben a 40. születésnapját pénteken ünneplő Vincent Kompanyban nem igazán maradt hiányérzet. – Elégedettek lehetünk, a Bernabéuban bármilyen győzelem jó eredmény.

„Erre lehet építeni, ráadásul otthon folytatjuk, ott is nyerni akarunk.”

Időnként hihetetlenül minőségi és veszélyes játékot nyújtott az ellenfél, de mi is veszélyesek maradtunk – nyilatkozta a Real iránti tiszteletét is kifejező belga tréner, aki a Bayern kispadján a századik tétmérkőzéséből 76. alkalommal örülhetett győzelemnek. Kompany magasztalta Manuel Neuert is, akinek nyáron jár le a szerződése, a vezetőedző ugyanakkor kedd este semmit nem akart mondani arról, hogy van-e szó a közös jövőről.

Max Eberl, a Bayern München sportigazgatója sem mondott újdonságot a témában: a lefújás után ő annyit közölt, hogy Neuer tavasszal egészséges akar maradni, játszani szeretne, aztán leülnek és egyeztetnek a folytatásról. A madridi teljesítménye alapján a világbajnok kapus tárgyalási pozíciója nem mondható rossznak.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Manuel Neuer – Fotó: Facebook / FC Bayern München

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004