A címvédő Ferencváros a második félidőben fordítva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt péntek este a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, így továbbra is három pont hátránnyal követi a listavezető Győrt.
Pályaválasztóként a Ferencváros a legutóbbi húsz Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzése közül csak egyet veszített el, öt döntetlen mellett 14 összecsapást megnyert.
A miskolciak rendelkeznek a leggyengébb teljesítménnyel idegenben, mivel csak kilenc pontot szereztek 15 mérkőzésen.
A vendégeknél az augusztusi bemutatkozása után mindössze a második NB I-es mérkőzésén pályára lépő Megyeri Gábor állt a kapuban, és bár a hazaiak kezdtek bátrabban, a 23 éves játékosnak nem akadt védenivalója. Sőt, két fiatal magyar csapattársa révén a DVTK került előnybe. Első élvonalbeli bajnokiján Macsó Máté beadását követően Pető Milán fejelt közelről a hálóba a 23. percben. Tíz perccel később a zöld-fehérek egyenlíthettek volna, mert Megyeri rosszul mozdult ki a kapuból, de Toon Raemaekers fejese után a labda a háló tetején landolt. Ezen kívül más lehetősége nem akadt a címvédőnek, így a szeptemberi összecsapáshoz hasonlóan a miskolciak vezetésével fejeződött be az első játékrész – igaz, ősszel kétgólos volt a DVTK előnye.
A szünetben beállt Elton Acolatse, aki az ominózus bajnokin betalált, de még a Diósgyőr futballistájaként, péntek este pedig nem egész öt perccel később szintén eredményes volt. A holland csatár a bal oldalvonal mellől emelt középre, a labda magasan elszállt mindenki feje felett, Megyeri is úgy számított, hogy elkerüli a kaput, de végül a bal felső sarokba hullott.
Az egyenlítéssel lendületbe jött a hazai együttes, és a 60. percben már a vezetés is összejött Lenny Joseph révén. A mérkőzés a 76. percben dőlt el, amikor Mariano Gómez fejelt közelről a kapu közepébe, Acolatse pedig sérülés miatt elhagyta a pályát.
A Diósgyőr hét forduló óta nyeretlen a bajnokságban, sorozatban négy vereségnél tart, és továbbra is az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen áll. Győzelmével a Ferencváros újra három pontra közelítette meg a listavezető Győrt, és ha kedden a Puskás Akadémia elleni, korábbról elhalasztott bajnokit is megnyeri, akkor – több győzelmének köszönhetően – átveszi a vezetést a tabellán.
A labdarúgó NB I éllovasa, a Győr szemernyi kétséget sem hagyott senkiben, hogy komoly tervei vannak. Az élvonalbeli bajnokság 29. fordulójában Felcsúton nyert 4-1-re a Győr pénteken.
MTI
Fotó: Fradi.hu