Ma megalakul a Fidesz parlamenti frakciója, amely a párt megújulásának eső állomása lesz. Egyelőre a frakció összetétele nem ismert, csak azt tudni, hogy kik fognak biztosan hiányozni a Fidesz-frakcióból és az, hogy Gulyás Gergely fogja vezetni.
Ma jelenti be a Fidesz, hogy kikkel vág neki a következő parlamenti ciklusnak. Orbán Viktor pártja 16 év kormányzás után kerül ellenzéki szerepbe, a május 9-én megalakuló új Országgyűlésbe pedig egy megújított frakció fog beülni, 36 év után immáron a pártelnök nélkül. Sok olyan név távozik a parlamentből, akik nélkül eddig elképzelhetetlennek tűnt a T. Ház ülése.
A választásokon a Fidesz–KDNP 52 mandátumot szerzett, amelyekből 10 egyéni választókerületi és 42 listás mandátum. Utóbbiak esetében nem kell feltétlenül a lista első 42 helyén szereplő politikusnak beülnie a parlamentbe, így azokra tudják építeni a frakciót, akik rajta vannak a listán (ez 279 jelöltet jelent, itt lehet böngészni a névsort), amit a választásra benyújtottak, innen tudja a Fidesz kiválasztani azokat, akik a legalkalmasabbak az ellenzéki szerep kihívásaira.
Orbán Viktor még a választások után néhány nappal arról beszélt, hogy jelentős átalakítás lesz, ugyanis azt a frakciót, amit megterveztek, a választási győzelemre tervezték.
„Most azonban nem ez a feladat, ezért a frakciót is újra kell alkotni. Ez a munka elkezdődött”
– szögezte le a leköszönő miniszterelnök, aki azonban akkor még nem árult el semmi pontosabbat.
A végleges frakció összetételéről azóta sem tudni sokat, azonban várhatóan a Fidesz–KDNP 42 listás helyéből 8-at megkap a KDNP, így a Fidesz 34 hellyel gazdálkodhat, amelyből egy hely már biztosa elkelt, ugyanis Orbán Viktor szombaton bejelentette, hogy
Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakciójának vezetője.
Emellett csak annyit tudni még, hogy kik nem fogják biztosan felvenni a mandátumukat.
Meglepő nevek fognak hiányoznia a Fidesz frakciójából
Orbán Viktor szombaton nem csak Gulyás Gergely új szerepét jelentette be, hanem azt is, hogy visszaadja a mandátumát és a nemzeti oldal újjászervezésére koncentrál.
„A Fidesz–KDNP listavezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, azt vissza is adom”
– fogalmazott a leköszönő miniszterelnök. Hozzátette: rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Emellett azt is elmondta, hogy a párt elnöksége azt javasolta, hogy munkáját a Fidesz elnökeként folytassa, amit vállal, amennyiben a kongresszus megtiszteli bizalmával.
Kérdés, hogy kik maradhatnak esetlegesen képviselők a nagy öregek közül, az viszont bizonyos, hogy tegnap bejelentette visszavonulását Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke kijelentette:
„A Fidesz alelnökeként, érezve a választási kudarc miatti általános felelősséget, a mandátumomat, amit a Fidesz országos listájáról szereztem, nem veszem át, és nem indulok a Fidesz tisztújító kongresszusán semmilyen jelöltként.”
Vasárnap délelőtt Bánki Erik is bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől. A Fidesz regionális pártigazgatója elmondta, hogy nem veszi fel a mandátumát, és nem lesz tagja a hamarosan megalakuló, új Országgyűlésnek.
Szintén a visszalépést választhatja a KDNP több prominens politikusa is. Latorcai János, az Országgyűlés eddigi alelnöke, Semjén Zsolt leköszönő miniszterelnök-helyettes, valamint Soltész Miklós államtitkár sem veheti fel a mandátumát sajtóértesülések szerint. Latorcai János a 24.hu-nak úgy fogalmazott: a döntés mögött a fiatalítás szándéka áll, ennek jegyében adják át helyüket más politikusoknak. A kereszténydemokraták frakciója várhatóan nyolcfősre csökken, vezetését pedig Rétvári Bence veheti át.
Az a Fidesz vezetői számára is egyértelmű, hogy teljes megújulás kell, ha valaha vissza akar térni a hatalomba a párt. Ez egy hosszú folyamat lesz, aminek az első lépése lehet a frakció teljes átalakítása.
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos