A Szlovák Nemzeti Párt elnökének nem tetszett a „felvidékezés”.
A Szlovák Nemzeti Párt élesen bírálta Magyar Péter kijelentéseit, különösen azt, hogy a szlovákiai területeket Felvidékként említette, és arról beszélt, segíteni kívánja az ott élő magyarokat. A nemzeti párt szerint az ilyen retorika ellentétes Szlovákia szuverenitásával, és alkalmas lehet a szlovák–magyar kapcsolatok romlásának előidézésére.
A vita azt követően éleződött ki, hogy a leendő magyar miniszterelnök Budapesten fogadta a Magyar Szövetség elnökét, majd közösségi oldalán „felvidéki magyar honfitársakként” hivatkozott a szlovákiai magyarokra – írja az infostart.hu.
Andrej Danko, a párt elnöke „helytelennek és destabilizálónak” nevezte a történelmileg érzékeny kifejezések használatát, és hangsúlyozta: az ilyen megfogalmazások feszültséget kelthetnek nemcsak a két ország között, hanem a tágabb közép-európai térségben is. Figyelmeztetett arra is, hogy a Beneš-dekrétumokhoz hasonló kényes történelmi kérdések napirendre vétele tovább mélyítheti az ellentéteket. Danko szerint a jószomszédi viszony alapja a szuverenitás és a történelmi tények tiszteletben tartása, ugyanakkor éles hangvételű üzenetben személyesen is bírálta Magyar Pétert.
A szlovák külügyminiszter visszafogottabb hangot ütött meg: Juraj Blanár kiemelte, hogy Szlovákia a kölcsönös tiszteleten alapuló jó szomszédi kapcsolatok fenntartásában érdekelt, és a jövőben is következetesen védi nemzeti érdekeit és szuverenitását.
Hangsúlyozta, hogy ez az álláspont nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeni magyar kormányokkal való együttműködés során is irányadó marad.
Magyar Péter mindeközben jelezte: egy esetleges Tisza-kormány alatt a már megszerzett jogok megmaradnak, és a magyar közösségek érdekeinek védelme kerül a középpontba. Álláspontja szerint a magyar–szlovák kapcsolatok erősítésének is ez lehet az alapja, jóllehet a mostani vita rávilágít a kérdés politikai és történelmi érzékenységére.
Borítókép: Magyar Péter és Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke – Facebook/Magyar Péter