A Tűzfalcsoport szerint nő az elégedetlenség Boris Pistorius német védelmi miniszter fegyverkezési és toborzási politikája miatt. A Bundestag több drága beszerzést is leállított, miközben a hadsereg bővítésével kapcsolatban is egyre több aggály merül fel.
A Tűzfalcsoport beszámolója szerint Németországban egyre erősebb az ellenállás Boris Pistorius fegyverkezési politikájával szemben. A cikk felidézi Dominik Kettner német vállalkozó állítását is, amely szerint katonai körökben attól tartanak, hogy a sorkötelesek akár 25 százaléka muzulmán lehet. Aggályaik szerint a fegyverek eltűnhetnek, és később akár egy polgárháborús helyzetben is felhasználhatók lesznek.
A Bundestag költségvetési bizottsága áprilisban leállította a védelmi minisztérium egyik nagybeszerzését, amely 902 darab speciális dízelkonténer megvásárlásáról szólt volna, mintegy 262,67 millió euró értékben. A döntés oka az árak jelentős emelkedése volt: míg 2021-ben egy ilyen konténer 142 ezer euróba került, addig most darabonként 291 ezer eurót kértek értük. A piacon ugyanakkor hasonló eszközök ennél jóval alacsonyabb áron érhetők el.
A Tűzfalcsoport szerint
nem ez volt az első eset, hogy a Bundestag fékezte a védelmi kiadásokat.
Korábban a drónbeszerzésekre szánt forrásokból is több mint egymilliárd eurót vágtak le, ami jelzi, hogy a parlamentben növekszik az elégedetlenség a drága katonai projektek miatt.
A háttérben a német védelmi költségvetés jelentős növekedése áll. A 2026-os tervek szerint a rendes védelmi büdzsé 82,69 milliárd euró lenne, amelyhez további 25,51 milliárd euró társul a külön alapból, így az összes kiadás elérheti a 108 milliárd eurót.
Pistorius többször hangsúlyozta, hogy Németországnak 2029-re háborúra késznek kell lennie, hogy elrettentse Oroszországot. Emellett célként jelölte meg, hogy a Bundeswehr legalább 460 ezer bevethető katonával rendelkezzen.
A Tűzfalcsoport szerint a fegyverkezési fordulat nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi kérdéseket is felvet. A beszámoló úgy fogalmaz, hogy a tömeges fegyverkezés és a hadsereg bővítése egy olyan társadalomban, ahol jelentős demográfiai változások zajlanak, belső feszültségeket is okozhat.
A cikk kitér arra is, hogy
Németország 2022 óta történelmi léptékű fegyverkezési fordulatot hajt végre, többek között a 100 milliárd eurós külön alap bevezetésével.
A Bundestag döntése ugyanakkor azt jelzi, hogy a növekvő katonai kiadásokkal szemben már a német politikában is erősödik az ellenállás.
A Tűzfalcsoport cikkében azt írja, a fegyverkezés drága, és nem feltétlenül hoz nagyobb biztonságot. A beszámoló úgy fogalmaz, hogy Németország – és tágabb értelemben Európa – előtt az a kérdés áll, folytatódik-e a fegyverkezés, vagy nagyobb hangsúlyt kapnak a diplomáciai és biztonságpolitikai megoldások.
Fotó: Facebook/SPD Niedersachsen