Sokkoló ítélet kavarta fel a közvéleményt Németországban: felmentették azt az iraki származású férfit, aki 2025 nyarán egy 16 éves lányt, Liana K.-t egy érkező vonat elé lökött. A bíróság döntése szerint az elkövetőt nem börtönbüntetésre ítélték, hanem pszichiátriai intézetbe küldik. Az áldozat édesanyja, Alisa K. összetörve, de elszántan nyilatkozott az ítélet után.
Hogy érezhetném magam? Borzalmasan! – mondta az édesanya. „Azt akartam, hogy a lányom gyilkosa börtönbe kerüljön, és soha többé ne szabadulhasson. Ehelyett most egy pszichiátriai intézetbe kerül” – tette hozzá.
Németország-szerte felháborodást váltott ki Liana K. gyilkossági ügye. Az egész országot megrázó tragédia tavaly augusztusban történt Alsó-Szászországban, Friedland vasútállomásán. Egy iraki származású kiutasított migráns férfi a peronon álló 16 éves Lianát szándékosan az érkező vonat elé lökte. A kijevi születésű, 2022-ben a háború elől szüleivel és két testvérével Németországba menekülő ukrán lány azonnal életét vesztette.
A bíróság a szakértői vizsgálatokra hivatkozva közölte, a férfi a gyilkosság idején nem volt beszámítható.
Az édesanya elmondása szerint az első sokk után mára összeszedte magát, és kész harcolni az igazságért. Fellebbezést tervez benyújtani, és ha kell, az ügyet nemzetközi fórumokig is elviszi, írja a Junge Freiheit.
Igazságot akarok – nemcsak a lányomnak, hanem minden áldozatnak, akiknek a tettesét büntetlenül hagyták
– hangsúlyozta.
Az áldozat, Liana K. – családi fotó
Édesanya: ez jogállam?
A nő különösen felháborítónak tartja, hogy míg az elkövető jogi költségeit az állam fedezi, addig az áldozatok családjai magukra maradnak a kiadásokkal. Az eset súlyosan megrendítette az anya bizalmát a német jogállamban.
Nem, már nem hiszek a német igazságszolgáltatásban
– fogalmazott, hozzátéve, hogy Németországban megbüntetik az embereket a helytelen parkolásért, de a gyilkosokat pszichiátriára küldik az adófizetők pénzén.
A tragédia nemcsak igazságérzetét rendítette meg, hanem biztonságérzetét is: félti a többi gyermekét is, ha egyedül mennek valahova. Mindezek ellenére még nem mondott le teljesen a reményről. Bízik abban, hogy hangja eljut a döntéshozókhoz, és a jövőben változások történnek.
Remélem, hogy kijavítják ezeket a hibákat, és többé senkivel nem történik meg ilyen tragédia