Ezt nagyon nem értem. Mire ez a hatalmas nekibuzdulás? Mitől lett hirtelen olyan fontos egy rendelet, ami megelőzi az ország előtt álló feladatokat, az energiaproblémákat, a háborús kérdések kezelését, vagy éppen az illegális migráció ügyét? Mire az a dühödt reakció egy olyan kérdésben, amely semmiféle kötelezettséget nem ró az érintettre? Nem értem.
Természetesen az úgynevezett szívhangrendeletről van szó, de miért is? Hiszen ez a rendelet nem szól senki ellen, nem kötelez senkit semmire, pusztán arra, hogy mielőtt egy leendő élet elvétele mellett döntene valaki, ráébredhessen, hogy nem egy élettelen sejthalmazt távolítanak el belőle, hanem egy már fejlődő magzatot.
Miért és kinek fáj, hogy a kismama esetleg – meghallva a szaporán dobogó szívecske hangját – úgy dönt, hogy nem véteti el, megszüli gyermekét. Vagy fogalmazzunk még egyszerűbben: kinek fáj, ha esélyt kap a várandós hölgy arra, hogy felfogja, egy leendő élet esélyét szünteti meg, ha az abortuszt választja. Mostanra ugyanis eredményesen alakították ki azt a felfogást, hogy az élet – nem élet. Hogy semmi más nem fontos, mint az egód, a te gondtalan életed, márpedig a gyermekvállalás csak gond, nyűg, akadálya a boldogságodnak.
Saját tapasztalatom alapján állíthatom, hogy ez egy kapitális hazugság.
Lehet, hogy amíg fiatal az ember, amíg semmi mással nem törődik, mint az élvezetek hajszolásával, addig ezt el lehet hitetni vele, de egyszer – már későn! – ráébred arra, hogy valami nagyon hiányzik az életéből. Az a „valami” pedig éppen a meg nem született gyermeke, a ki nem teljesedett családja. Szerencsére velem ezt a tapasztalatot nem a hiány tanította meg, éppen az ellenkezője, a gyermekáldás, aztán már az unokák okozta örömök.
Kinek lehetne ártalmára, ha a szívhangrendeletnek (is) köszönhetően megélheti ezeket az örömöket?
A rendelet ellen vörös fejjel ágálók szerint semmi haszna az előírásnak, hiszen – állítják – nem csökkent az abortuszok száma és nem ugrott meg a népesség gyarapodása. Ezzel az állítással csak két baj van. Egyrészt a statisztikai átlag azt bizonyítja, hogy igenis kevesebb az abortusz, ami persze arra nem bizonyíték, hogy a szívhangrendeletnek köszönhetően, de arra sem, hogy nem.
A másik gond az, hogy a népességnövekedés nem mérhető egyik pillanatról a másikra. A tragikus (de nem egyedülállóan magyar) helyzet miatt szülőkorú nők generációja nem született meg, ami pedig eddig történt, az jó esetben 20 év múlva mutatkozhat meg. Akkorra nőhet szülőkorúvá a ma megszületett generáció, talán akkor fordulhatna a kocka és előbb megállhatna a népességfogyás, majd újabb esztendők múltán jó esetben megint növekedésnek indulhatna a magyarság lélekszáma. Persze csak akkor, ha a gyermekvállalást támogató politika nem változna.
Építeni lassú folyamat, rombolni azonban villámgyorsan lehet.
Van itt még egy dolog, amit a szívhangrendelet ellen ágálók emlegetnek. Szerintük ez a „kényszer” pszichés megterhelést jelent az érintett nőknek, ami elfogadhatatlan, mert lelkiismeret-furdalást ébreszt. Magánvéleményem, hogy az egyáltalán nem baj, hiszen életmentő lehet a lelkiismeret ébredése. De ha ezt nem is fogadják el, mit gondolnak, melyik a nagyobb pszichés teher? Ez, vagy maga az abortusz? Aligha vitatható, hogy az utóbbi. Esetek tömege bizonyítja, hogy a magzat elvétele mellett döntő nők jó része hosszas és alig kezelhető pszichés terhet vesz magára, ami talán egész életében, de mindenképpen hosszú ideig megmarad.
Ez nem egyszerű vélemény, bármelyik ezzel foglalkozó pszichológus tanúsíthatja. És akkor még nem beszéltünk a biológiai kockázatról, mert az is tény, hogy az abortuszon átesettek mintegy 10 százaléka valamilyen egészségkárosodást szenved, legrosszabb esetben meddővé lesz és már akkor sem lehet gyermeke, ha később nagyon akarná.
A szívhangrendelet persze nem orvosolja a fent emlegetett gondokat, de nem is ront a helyzeten. Betartása semmire sem kötelezi a várandós anyukát, csak arra, hogy meghallja, felfogja, a szíve alatt hordott magzat már élőlény. Ennek ellenére dönthet arról, hogy nem fogja megszülni, tehát nem igaz, hogy a rendelet káros lenne, vagy kényszerítő erővel bírna.
Továbbra sem tudom felfogni, kinek fáj, ha esetleg több magzat marad életben. Ha pedig ragaszkodnak hozzá, hogy ennek semmi köze a rendelethez, akkor magyarázzák meg, mégis mi a bajuk vele?
Fotó: Pixabay