Antropológiai változást hoz, ha a parlament elfogadja az eutanázia engedélyezését, mondta Vincent Jordy. Tours érseke szerint az eutanázia lehetőségének elfogadását követően másként fogunk az életre, a szenvedésre vagy a halálra tekinteni. A francia szenátus várhatóan július közepén dönt.
Kilenced imádkozását kérte a hívektől a francia katolikus egyház, hogy a parlamenti képviselők utasítsák el az eutanázia engedélyezését – írja a Magyar Nemzet. A francia püspöki konferencia vezetője, Vincent Jordy Francois Rabelais szavait idézte a súlyos vita kapcsán: A tudomány erkölcs nélkül a lélek rombolása, rámutatva, egy ilyen kérdést, mint az eutanázia nem lehet egyszerűen egy parlamenti többségi döntéssel elintézni.
Jordy rávilágított, hogy milyen hatásai lennének az engedélyezésnek az egészségügyi dolgozókra, a családokra, az idősekre, a fogyatékossággal élőkre, valójában minden sérülékeny csoportra a társadalomban.
„Ez a törvény kétség kívül befolyásolja azt, hogyan tekintünk az életre, hogy értékesnek vagy értéktelennek érezzük magunkat”
– mondta Jordy.
A törvényjavaslat kapcsán Emmanuel Macron államfő széles körű nemzeti konszenzus elérését tűzte ki célul. Ez a tours-i érsek szerint nem létezik, csak a Nemzetgyűlés szűk többsége, a szenátus megosztottsága, valamint a közvélemény-kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a társadalom többsége a törvény valódi hatásait megismerve egyáltalán nem támogató.
Sietnek az eutanáziával
A törvényjavaslat vitája már 2022 óta folyik számos fórumon. Elméletileg még lehetnek korlátok a döntés előtt, de a valóságban a kormányzat véget akar vetni a vitának és a parlament elnöke is személyes ügyének érzi, hogy július középéig sikerüljön elfogadtatni a törvényt. Ha ezt nem teszik meg, úgy az augusztusi parlamenti szünet megakasztja az eljárást, szeptemberben már a költségvetés vitájára készülnek a képviselők, azután pedig kezdődik az elnökválasztási kampány.
Bajban a gyógyszerészek
XIV. Leó pápa tíz nappal ezelőtt arról beszélt, a gyógyszereket nem szabad a programozott halál segédeszközeivé tenni.
A törvényjavaslat lehetőséget biztosít az egészségügyi személyzetnek, hogy lelkiismereti okokból nemet mondhassanak az eutanáziára. Ugyanez azonban nem érvényes a gyógyszerészekre, akiknek kötelessége lesz a halált okozó vegyületet átadni eutanázia céljából.
Ugyanez igaz a kórházakra is, amelyek kötelesek lesznek befogadni az eutanáziára váró pácienseket. Mivel számos katolikus kórház létezik, az ő számukra ez megoldhatatlan problémát jelent.
Robert Sarah guineai bíboros a témával kapcsolatban 2050 című művében azt írja, a demokratikus folyamat nem eredményez automatikusan igazságos törvényeket. A bíboros óva int a demokratikus diktatúrától, amely „nem érzi saját hatalmának korlátait és mindenféle vitától elzárkózik”. Véleménye szerint egy ilyen rendszerben a politikai erő lesz a törvénykezés egyetlen forrása, amely már nem foglalkozik az emberi méltósággal. A nagy hatású bíboros figyelmeztetett, hogy a demokrácia belesüllyedhet a pusztító relativizmus mocsarába, és utalt Szent II. János Pál pápa szavaira, aki ezt „értékek nélküli demokráciának” nevezte, amely nagyon könnyen a totalitarizmus valamelyik fajtájává torzulhat.
Címlapkép: depositphotos.com