Az egyenes kieséses szakasz eddigi legdrámaibb forgatókönyvét hozta el a Belgium–Szenegál meccs az éjjel a labdarúgó-világbajnokságon Seattle-ben. Az afrikai válogatott két góllal vezetett, de a belgák a csereként beszálló Romelu Lukaku vezérletével a hajrában kiegyenlítettek, majd a hosszabbítás legvégén, hosszas VAR-ozás után, egy vitatott tizenegyessel nyertek 3-2-re. Ilyen késői gól még soha nem volt a vb-k történetében.
Belgium „aranygenerációjának” most már tényleg az utolsó dobása a mostani világbajnokság, és Szenegál ellen úgy tűnt, hogy kihuny a belga sztárok csillaga. Szenegál ugyanis lefutballozta őket a nyolcaddöntőbe jutásért zajló mérkőzés rendes játékidejének nagy részében, és már 2-0-ra is vezetett – számolt be a Magyar Nemzet.
De még, hogyan! Az első gólnál az egyik legnagyobb belga sztárról, a 34 éves Thibaut Courtois kapusról kipattant a labda, pont Habib Diarra elé, aki az üres kapuba lőtt a 25. percben. A hatékonyabb és lendületesebb Szenegál aztán úgy tűnt, hogy a második félidő elején döntésre is viszi a meccset, amikor az 51. percben Ismaila Sarr egy mesteri labdalevétel után kilőtte a felső sarkot, ezzel megduplázva az előnyt. A Crystal Palace Kl-gólkirályának ez volt a negyedik gólja a vb-n.
E pillanatban semmi sem utalt arra, hogy van remény a belgák számára. A 35 éves Kevin De Bruyne, az említett, kiöregedő belga sztárok egyik legnagyobbika az 56. percben úgy hagyta el a pályát, hogy aligha lesz több vb-mérkőzése.
Belgium mégis felállt a padlóról. Már a 86. percben járt a mérkőzés, amikor a félidőben becserélt, 33 éves Romelu Lukaku a fénykorát idézve érkezett egy beadásra, és gólt szerzett. Három perccel később pedig egy újabb belga beadás után, a szenegáli kapus határozatlanságát kihasználva Youri Tielemans fejjel már 2-2-re mentette a találkozót.
Következett a hosszabbítás, amelynek a legvégén jött a dráma. Tielemans esett el a szenegáli tizenhatoson belül, az esetet hosszas videózás követte. A 120 perc is letelt már, amikor a hondurasi Said Martínez játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Végül a sértett Tielemans értékesítette a büntetőt, ezzel Belgium 3-2-re fordítva győzött.
Méghozzá a 125. percben szerzett, a vb-történelem legkésőbbi góljával.
A tizenegyes vitatott körülmények között született, többen megkérdőjelezték annak jogosságát, miszerint a szenegáli Camara belpője még a vonal előtt történt.
Was Senegal robbed their chance to win with the penalty decision by VAR. I really feel sorry for them. pic.twitter.com/4MB97qdOr1
— Mohamad Al Shami محمد الشامي (@mamashami2) July 1, 2026
Őszintén nem hiszem, hogy ez tizenegyes lett volna – foglalt állást Gary Neville, az angol válogatott korábbi védője a BBC szerint, amely az ír legendát, Roy Keane-t is idézte: – Szigorú döntés volt, és a játékvezető túl sokáig nézte a videót. Meggyőződést akarunk a játékvezető döntésében, de ő sokáig habozott.
Szenegál természetesen csalódott volt a kiesés után, a vereség forgatókönyve különösen fájdalmas lehetett. A szövetségi kapitány, Pape Thiaw nem akart a játékvezetéssel foglalkozni.
A játékvezető döntéseit nem szeretném kommentálni, kiestünk, ez pedig nagyon fáj. Nem tudtuk megfelelően kezelni a kétgólos előnyt, és végső soron gratulálnunk kell Belgiumnak. A tizenegyest mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, én nem szeretnék ebbe belemenni. Nem fogok senkit sem hibáztatni, el kell fogadnunk, ilyen a labdarúgás – nyilatkozta Pape Thiaw.
Belgium részéről Rudi Garcia szövetségi kapitány a hit fontosságát emelte ki.
A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne. Ennek a belga csapatnak az a legnagyobb ereje, hogy hiszünk egymásban. Amint megvolt a szépítés, felénk billent a mérleg nyelve. Lehet, hogy sokan nem elégedettek az első 80 perccel, de továbbmentünk, csak ez számít – húzta alá.
Belgium ellenfele a házigazda Egyesült Államok lesz a nyolcaddöntőben, amely 2-0-ra győzte le Bosznia-Hercegovinát.
Anglia nehezen tért magához a kongói sokkból, aztán jött Harry Kane
Anglia kiválóan kezdte a vb-t, s bár a horvátok elleni siker után Ghána és Panama ellen már nem sziporkázott, így is gond nélkül megnyerte csoportját a labdarúgó-világbajnokság négy kiemeltje közé tartozó angol válogatott. A tizenhatoddöntőre a Kongói DK nem tűnt a legnehezebb ellenfélnek, még akkor sem, ha a csoportkörben az afrikai csapat döntetlent játszott Portugáliával. Az első gólt viszont egyik csoportmeccsen sem szerezték meg a kongóiak, ezt Anglia ellen tartogatták.
A gólt a hetedik percben az angol sztárkülönítmény ellen Brian Cipenga szerezte, akit a vb előtt ingyen szerzett meg a spanyol másodosztályú Almería a szintén ebben a ligában szereplő Castellóntól.
Cipenga először szerzett gólt hazája válogatottjában, erre aligha lehetett volna jobb alkalom a Kongói DK történetének első egyenes kieséses szakaszbeli vb-meccsénél, egy Anglia elleni mérkőzésnél. A támadó akrobatikus gólöröménél a leérkezés ugyan nem volt tökéletes, de ezt nem bánta.

Anglia teljesen megzavarodott a váratlan fejleménytől, az első félidei ivószünetben tudta kissé rendezni a sorokat Thomas Tuchel. Utána már jöttek az angol helyzetek, Jude Bellingham fejesénél akkorát védett Lionel Mpasi, hogy még a Real Madrid sztárja is gratulált neki. A kongói kapusnak viszont szerencséje volt, amikor Harry Kane eltolta mellette a labdát, majd elesett Mpasiban: Adam Mahadmeh, a jordániai játékvezető úgy ítélte meg, hogy a 2018-as vb gólkirálya túlságosan is dobta magát.
Tuchel és Kane is hiába reklamált büntetőt, a VAR-monitorhoz sem hívták ki a bírót.
Wissa fejesénél viszont Angliának volt szerencséje, Jordan Pickford helyett a kapufa mentett.
A második félidőben tovább nyomtak az angolok, de a kongói kontrákban is volt veszély. A 75. percben Kane-nek és Angliának már volt oka az örömre: a támadó fejesébe már csak belekapni tudott Mpasi. A vb-történet legeredményesebb angol futballistája a 12. gólját szerezte, Gary Linekert lehagyva már a csoportkör alatt lehagyta Kane a lista élén.
S hamarosan jött a 13. gól is, illetve az idei vb-n az ötödik: még a rendes játékidő végén Kane bombagólt lőtt, így Anglia a sokkszerű kezdés után még a hosszabbítást is elkerülte, s készülhet a nyolcaddöntőre, a világbajnokság utolsó mexikói meccsére, Mexikó ellen.
Amiért Messi nem kapott piros lapot, azért az amerikai hős igen – hol az igazság?
Kanada és Mexikó után a világbajnokság harmadik házigazdája, az Egyesült Államok is bejutott a nyolcaddöntőbe. Az amerikaiak egyik hőse ezúttal is Folarin Balogun volt, ezúttal nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is a bosnyákok ellen.
Az amerikai csatárnak meggyűlt a baja a VAR-ral ezen a meccsen. Félóra elteltével ugyanis gólt szerzett, de azt a találatát videózás után visszavonták. Balogun nem hagyta annyiban a dolgot, és az első félidő végén, a 45. percben már érvényes gólt szerzett Malik Tillmann kiugratása után.
Szünet után aztán újra Balogun került a középpontba: a 64. percben azonnali piros lappal kiállították a Monaco játékosát. Első ránézésre hétköznapi ütközésnek tűnt az eset a labdáért folytatott harc közben. A lassítás mutatta meg, hogy Balogun csúnyán rátaposott Tarik Muharemovic bokájára.
Az is egyértelműnek tűnt ugyanakkor, hogy Balogun nem szándékosan tette ezt, nem is látta, hova lép, ez inkább egy szerencsétlen eset volt. Az amerikai ESPN cikke kifogásolta is a kiállítás jogosságát.
Messi didn’t get a red card for this.
But, Balogun got a red card.
Make it make sense, FIFA… pic.twitter.com/Ce9mePP5g6
— Jon Root (@JonnyRoot_) July 2, 2026
Az amerikaiak persze egyből megtalálták a Messi-párhuzamot is. Az argentin Lionel Messi az első vb-meccsén, Algéria ellen egy hasonló taposásért nem kapott piros lapot, majd mesterhármast szerzett a meccsen. Az Egyesült Államokban most emiatt igazságot követelnek Balogunnak.
A kiállítás nem törte meg az amerikai válogatottat, amely emberhátrányban is újabb gólokat szerzett. Ebből Cristian Pulisic találatát újfent nem adták meg les miatt, de Tillmann találata szabadrúgásból a 82. percben végleg eldöntötte a meccset.
Pulisic a lefújás után közölte, hogy szerinte nem volt jogos Balogun piros lapja, és ez még sokáig téma lehet, mert a csatár, aki három góljával az amerikaiak legjobbja a vb-n, emiatt kihagyja a Belgium elleni nyolcaddöntőt.
Mauricio Pochettino szövetségi kapitány egyelőre inkább a győzelemmel foglalkozott: – Nagyon büszke vagyok. A játékosok megérdemelték mindezt, főleg azért, ahogyan küzdünk. Nagyon jó csapat vagyunk, mindenki számára nehéz ellenfél leszünk.
Borítókép: A belga válogatott öröme – Fotó: Facebook/FIFA World Cup