Folytatódik a tisztogatás, az NMHH elnökét is kirúgatták

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Közösségi oldalán tette közzé Magyar Péter miniszterelnök, hogy javaslatára felmentik Koltay Andrást, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét.

Koltay Andrást 2021 decemberében még Áder János akkori köztársasági elnök nevezte ki kilenc évre.

Magyar Péter az április 12-i választások óta egymás után küldi el, vagy próbálja elküldeni a különböző vezetőket. Emlékezetes, a választások éjszakáján a győzelmi beszédében, majd másnap a nemzetközi sajtótájékoztatóján, illetve később a parlament alakuló ülésén is is azonnali lemondásra szólított fel több közjogi méltóságot és állami vezetőt, például Sulyok Tamás köztársasági elnököt, akinek leváltását várhatóan csak az alaptörvény módosításával tudja majd elérni. A lemondásra felszólítottak között volt a médiahatóság vezetője is, csakúgy, mint a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke és a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is.

Az Alkotmánybíróság elnökét szintén az alaptörvény módosításával tervezi eltávolítani hivatalából a kormányfő. Lehetővé teszik, hogy az Alkotmánybíróság elnökét maguk az alkotmánybírák válasszák a saját tagjaik közül, és visszavezetik az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt. Így veszíti el Polt Péter a mandátumát, és azzal együtt a mentelmi jogát is.

Az alaptörvény ugyanezen módosítása tartalmazza azt is, hogy a hatálybalépéssel Sulyok Tamás megbízatás is megszűnik. Magyar Péter szerint ha Sulyok Tamás nem írja alá saját felmentését, akkor az Alaptörvény szerint szembemegy a magyar jogszabályokkal és okkal megindítható ellene jogfosztási eljárás. A miniszterelnök tervei szerint az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de maximum öt évre az Országgyűlés Sulyok Tamás helyére új köztársasági elnököt választ.

Ugyanakkor az még az Amnesty International szerint sem tisztességes, ahogy Magyar Péter le akarja váltani Sulyok Tamást. A jogvédő szervezet szerint Sulyok Tamás köztársasági elnöknek távoznia kell hivatalából, de csak tisztességes eljárás után; a kormány által választott megoldás „nincs rendben.

Borítókép: Wikipedia

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004