Nem ezt ígérték: jóval kevesebben részesülnek a Tisza iskolakezdési támogatásából

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Jelentősen szűkebb körben vezeti be a Tisza-kormány a százezer forintos iskolakezdési támogatást, mint amit még a választási kampányban ígért Magyar Péter. Míg korábban arról beszéltek, hogy mintegy 700 ezer család részesül majd a segítségből, most már csak körülbelül 400 ezer gyermek jogosultságáról beszélnek. Ráadásul a támogatásnak csupán a fele érkezik meg készpénzben az iskolakezdés előtt, a fennmaradó ötvenezer forintot csak novemberben, utalvány formájában kapják meg az érintettek.

Bejelentést tett Magyar Péter: bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást, amelyet a gyermekeket nevelő rászoruló családok vehetnek igénybe. A részletekből azonban kiderül, hogy a mostani konstrukció több ponton is eltér attól, amit a Tisza még a kampányban ígért a választóknak.

A kabinet közlése szerint a támogatásra azok az iskolás gyermekek lesznek jogosultak, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, emellett az emelt összegű családi pótlékot kapó tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékossággal élő gyermekek, a sajátos nevelési igényű tanulók, a dobbantó programban és műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok, az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek, valamint a gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél élők is jogosultak lesznek.

A kormány számításai szerint így mintegy 400 ezer gyermek részesülhet az új támogatásban.

Ez azonban lényeges eltérés a kampányban elhangzott vállalástól. A Tisza korábban azt ígérte:

A leendő Tisza-kormány egyik első intézkedéseként 2026 augusztusától minden rászoruló család százezer forintos iskolakezdési támogatást kap majd. A program mintegy 700 ezer nehéz körülmények között élő családnak nyújt segítséget, hogy a gyermekek méltó és biztonságos körülmények között kezdhessék meg a tanévet.

A most bejelentett intézkedés tehát már nem 700 ezer rászoruló családról, hanem 400 ezer gyermekről szól, vagyis a támogatás kedvezményezetti köre jóval szűkebb annál, mint amit a választási kampányban kommunikáltak. Ráadásul nemcsak a jogosultak száma, hanem a kifizetés módja is módosult.

A kampányban még arról volt szó, hogy a rászoruló családok 2026 augusztusától százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak,

 amelyet ruhára, cipőre, tanszerekre és iskolaszerekre fordíthatnak.

Ehhez képest a most ismertetett rendszer szerint augusztus 24-ig csupán ötvenezer forint érkezik meg készpénzben, a fennmaradó ötvenezer forintot pedig csak novemberben, utalvány formájában folyósítják. Ez azt jelenti, hogy az iskolakezdés időpontjában a családok nem jutnak hozzá a teljes, korábban megígért összeghez.

Magyar Péter indoklása szerint a támogatást azért kötötték meglévő szociális jogosultságokhoz, mert a korábbi rendszertől örökölt nyilvántartások miatt egy új támogatási forma kidolgozása hosszabb időt vett volna igénybe.

Magyar Nemzet

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004