Hírbe hozta magát az MTI. Pedig a Magyar Távirati Irodának a szűkebb és tágabb világról kellene szólnia, nem pedig önmagáról. Ám a magukat megrendíthetetlennek tartó szerkesztők ezt nem így gondolják és nem is így gondolták egy teljes évtizeden át. Ahelyett, hogy érthetően és gyorsan fogalmaztak volna, hogy minden fontos történésről mielőbb tájékozódhassanak a hírfogyasztók, saját kudarcaikat, sérelmeiket, megnemérttettségük apró bizonyítékait gyűjtögették. Azt remélték, hogy egyszer majd jön valaki, és kicsavarja kenyéradójuk kezéből a karmesteri pálcát és akkor majd…

Nos, elérkezettnek találták a pillanatot. Az áradásos tavaszt követő aszályos nyár közepén úgy döntöttek, hogy távlatos gyűjtőmunkájuk gyümölcsét új gazdájuk asztalára teszik, anélkül, hogy az elmúlt évtizedben kapott fizetésüket visszautalnák a bérszámfejtőnek. Mert kedves, egykori munkatársaim, nekem is volt szerencsém látni, olvasni és megszenvedni az általatok előállított híreket, amelyeken akadt volna még cizellálni való, mielőtt súlyos munkaórákat fektettetek a magán archiválásba.

A „közmédia közösen” találó szlogenje a rádiósok számára már kezdetben is gyanúsan hangzott. Aztán, amikor hipp-hopp, egyik pillanatról a másikra, a Bródy Sándor utcai épületegyüttes helyett egy városszéli irodaházban találtuk magunkat, egy pillanatra sem gondoltuk, hogy intézményünk a kezdeti időket éli újra. Hiszen a rádió és így a rádiósok is albérletben kezdtük. A Rákóczi úti ideiglenes stúdió az 1928-as esztendőben a Sándor főhercegről elnevezett utcába, az MTI székházába költözött. Az utca névvel most sem lehetett gond. Kunigunda ugyanis még az előbbinél is nagyobb méltóság, hiszen IV. Béla leánya, később pedig Lengyelország királynéja volt. Ám a bentlakást meghatározó „főbérlőt” most nem MTI-nek, hanem televíziónak hívták. A hírhozó „istenek”, akkor még nem költöztek a lapályra. Maradtak a Naphegyen. A szándék az volt, hogy majd az MTI összegyűjti, hogy hol, mikor, mi, aztán a különböző platformok ezek alapján eldöntik majd, hogy miről tájékoztatnak és miről nem. Még, ha az a képtelenség is benne volt a tervekben, hogy a takarékosság jegyében együtt utazik hírszerkesztő, rádióriporter és tévés operatőr egy adott esemény helyszínére, az sohasem volt kérdés, hogy a közzétett tartalom műfaji feldolgozása a rádió, a tv, vagy éppen a hirado.hu felelős szerkesztőinek felelős döntése alapján történik.

Az MTI lett tehát a megrendíthetetlen bizonyosság. Annyira, hogy a rádiós hírszerkesztők még a nyakatekert, olvasva is nehezen érthető mondatokat sem merték átírni, hiszen tudták, hogy a hír szent! Bár szerintem ezt csak a jól megírt hírre szabadna vonatkoztatni. Így aztán nem kevés alkalom volt, hogy hallották ugyan a Kedves Hallgatók a bemondó fölolvasott mondatait, de tartalmának a befogadására képtelenek bizonyultak. Mi, a tartalomért felelősök igyekeztünk javítani a helyzeten, amennyire módunkban állt percekkel az adás előtt, vagy akár még adás közben is. Eredetileg az MTI-hez tartoztunk, majd a Duna MSZ vett át bennünket, de mi ugyanazon a széken ülve, ugyanazon a számítógépen, közvetlenül a rádiós hírszerkesztők és a krónika szerkesztői mellett dolgoztunk folyamatosan. Ugyanúgy névtelenül, mint ahogyan a nyilvánosság elé kerülő híreket (soha) sem személyek, hanem a Magyar Távirati Iroda jegyzi. Az MTI dönti el, hogy feldolgozásra érdemes-e egy adott téma, és ha igen, akkor milyen terjedelemben. A kiadott hír hitelességéért, igazságtartalmáért, értékéért az MTI – mint szervezet – vállal felelősséget.

Hír: A Magyar Távirati Iroda belső munkatársaiból álló Pro Domo munkacsoport 2015 óta – tehát több mint 10 éven át – gyűjtötte a hírügynökségnél zajló „politikai hírhamisítás, cenzúra és hírmanipuláció bizonyítékait”. Mindezt egy 482 oldalas dokumentumgyűjtemény formájában, 2026 augusztusában, át is adták a közmédia új vezetésének.

Hírmagyarázat: bár nem olvastam, látatlanban is állítom, hogy értékes beadvánnyal bővült a magyar sajtótörténet. Még ebben a mostani – energiaválságos, inflációveszélyes – időben is megér legalább 30 ezüstöt. A gond csak az, kedves szerzők, hogy miután névtelenségbe burkolóztatok, akadályba ütközött a pénz kiosztása.

Pro domo: ezúton kérem a fent nevezett munkacsoport tagjait, hogy névtelenségükkel ne akadályozzák tovább jogos jussuk kifizetését. Ha névsorukat az MTI nem tartja híradásra érdemesnek, kérem, próbálkozzanak az Országos Sajtószolgálattal (OS). A lehetőség azok számára is nyitott, akik az elmúlt másfél évtizedben terhelt lelkiismerettel, de „magas szintű szakmai tudással szenvedtek a közmédia diktatórikus szervezetében”, de tűrtek, mert mit tehettek volna? Meg kellett valahogy élniük. És ez a cél az, ami az elmúlt hetekben visszaadta a tisztánlátásukat. Megvilágosodásukhoz persze szükségesnek tartották – tartják – mások megalázását, gyalázását. Ebbéli igyekezetükben sokak még a szakmai szüzességüket is visszaszerezték. Főleg olyanok, akik korábban azt már többször is elveszítették. Házon belül.

Marcus Tullius Cicero a saját házáról (De domo sua) beszélt, Kr. e. 57. szeptember 29-én a legfőbb római papi testület előtt. Azzal a céllal tette ezt, hogy érvényteleníttesse ellensége, Publius Clodius Pulcher néptribunus korábbi intézkedését. Ő ugyanis azért romboltatta le Cicero Palatinus-dombi házát, hogy az így fölszabadult telken szentélyt emeltethessen a Szabadság (Libertas) istennőjének.

Cicero után 2084 évvel:

NéMA, azaz Németh Miklós Attila

Címlapkép: A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) Kunigunda útjai székháza 2026. június 15-én – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd