Tusk mosolyog a lengyel jobboldal szakadásán, pedig inkább aggodalomra lenne oka

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

Donald Tusk

Nem látja derűsen a lengyel miniszterelnök választási esélyeit a brüsszeli Politico.

Könnyen lehet, hogy a lengyel jobboldal nemrégiben lezajlott szakadása sem segít majd Donald Tusk miniszterelnökön – írja elemzésében a brüsszeli POLITICO.

Mint ismert: Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnököt és 40 képviselőtársát a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) kizárta soraiból, mert nyilvánosan kritizálták a párt kormányzati döntéseit az abortusz és a covid-19 miatti korlátozások kapcsán.

A politikusok Fejlődés Plusz (Rozwój Plus) néven alapítottak új pártot.

A POLITICO leszögezi: bár saját közvélemény-kutatási átlaguk szerint Tusk miniszterelnök pártja, a Polgári Koalíció (KO) 32 százalékkal messze vezet a PiS előtt, ez még nem képezi le a teljes lengyel politikai térképet. A helyzet ugyanis az, hogy a jobboldali pártok összességében simán esélyesek a többség megszerzésére, amennyiben képesek a jövő évi választások után koalíciót alakítani.

Kormányoldalon pedig a helyzet úgy áll, hogy Tusk négy kisebb koalíciós partneréből háromnak okozhat gondot az, hogy egyáltalán bejusson a Szejmbe jövőre.

Tusk mégis örülni látszik: „Mosolyogva nézem, ami történik” – fogalmazott egy múlt heti sajtótájékoztatóján.

Miután azonban a PiS 21 százaléka mellé már most 7 százalékkal társul a Fejlődés Plusz, amely a következőkben megszólíthat a lengyel jobboldal kissé kiöregedett és megszürkült vezetőjével, Jarosław Kaczyńskival nem szimpatizáló szavazókat is, valamint 14 százalékra számíthat a libertárius Konföderáció, és további 11-re a szélsőjobboldali, antiszemita Lengyel Korona Konföderációja, Tusknak kevés oka lehet a mosolyra.

Már csak azért sem, mert a Fejlődés Plusz kifejezetten azon szavazók megszólítását tűzte ki célul, akiken a jelenlegi lengyel kormány két, inkább jobbra húzó kisebbik koalíciós pártjának parlamenti túlélése múlik: a Lengyelország 2050-éit (Polska 2050) és a Lengyel Népi Pártéit (PSL).

Előbbi vlaamivel 2 százalék alatt, utóbbi 3-4 százalék között áll a legfrissebb felmérések szerint, azaz nagy valószínűséggel egyikük sem jut majd be a Szejmbe, hogy Tusknak újfent színpadot ácsolhasson.

Mandiner

Címlapkép: Facebook / Donald Tusk

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004