Árad a Tisza a médiában is. Augusztus 19-én megírtuk, hogy a kormányzó párt kezdeményezésére létrehozott Független Közmédia Testület fogja gyakorolni a tulajdonosi és felügyeleti jogokat a közszolgálati média, így a több mint negyven napja müsorfolyamát megszakító M1 csatorna és a Kossuth Rádió fölött. A kilenc személyes grémiumba a média szakmai szervezetek is delegálhatnak három tagot.
Megmozdult a szakma, tizenöt szervezett jelentkezett a versenybe. Közülük négyet alaki és formai hibák miatt azonnal kizártak. Hibaigazításnak, hiánypótlásnak, fellebbezésnek helye nincs. Akadt, akit azért meszeltek el, mert a jelölt nem szignálta kézírással a beadványát. Mást pedig azért, mert az 1500 karakterben meghatározott önéletrajzát 2800 karakter terjedelemben küldte be.
Itt tartottunk a nemzeti ünnep előtti napon, mikor a talpon maradt jelöltek meghallgatására sor került. Hamar kiderült, hogy bár nyilvános az esemény, de a sajtót kizárták a teremből. Hangfelvételt a jelöltek nem készíthettek, csak a hatóság. Megszületett a döntés: Bayer Judit, Sükösd Miklós és Kollár Árpád kapták meg a lehetőséget, hogy benne legyenek a közmédia függetlensége felett őrködő, tulajdonosi jogokat gyakorló testületben.
Ismerkedjünk meg velük. Bayer Judit egyetemi docens a Médiakutató Alapítvány jelöltje. Kutatási szakterülete a médiajog, médiaszabadság és pluralizmus, szólásszabadság, magánélet védelme és az emberi jogok. Sükösd Miklós az eDemokrácia Műhely Egyesület és a Független Újságírók Alapítványa színeiben indult. A szociológus korábban a CEU-n dolgozott, az LMP és a Párbeszéd alapító köreihez tartozott, jelenleg a koppenhágai egyetemen tanít. Kollár Árpád irodalmárt a Tiszatáj Alapítvány jelölte. Neve akkor tűnt fel a közéletben, mikor az NKA Folyóirat- kiadási Kollégiumának vezetőjeként tiltakozott a Fidesz-kormánnyal szemben. Érdemi vezetői tapasztalata egyik nyertesnek sincs.
Még aznap kitört a botrány. Kiderült: már az is kérdéses, hogy az alapítványok médiaszakmai szervezetnek minősülnek-e, miközben mindhárom kiválasztottat alapítvány jelölte.
Hat médiaszervezet közös állásfoglalásban tiltakozott az eljárás miatt, mert szerintük nem volt egyértelmű, hogy kinek van szavazati joga. A vonatkozó rendelkezések szerint ugyanis a résztvevő szervezetek képviselői is szavazhatnak. A helyszínen mégis azt közölték velük, hogy csak a jelenléthez van joguk. Azt is kifogásolták a biodíszletté alacsonyított szervezetek, hogy az értékelési szempontrendszer elsősorban a szerkesztőségi, médiatudományi és médiaoktatási tapasztalatra helyezte a hangsúlyt, miközben a leendő Testületnek elsősorban tulajdonosi, vállalatirányítási, gazdálkodási és pénzügyi ellenőrző feladatai lesznek.
Tényi István – a szakmai szervezetek tiltakozására alapozva – állampolgári beadvánnyal fordult az Országgyűlés illetékes bizottságához arra hivatkozva, hogy ezzel a szabálytalan eljárással a szakmai szervezetek részvételi joga lényegében kiüresedik. Kiemelte, hogy a történtek ellentétesek a magyar Alkotmány és az Európai Unió normáival.
Megszólalt az ügyben Kovács Tibor a Ringier médiakonszern korábbi magyarországi vezérigazgatója, aki így nyilatkozott: „Ez nem eljárástechnika, hanem hitelességi válság már a rajtnál.”
Látva a jogon erőszakot tevő, kapkodó kuyakomédiát, Sándor György humoralista síkfutó verseny-paródiája jut az ember eszébe: „egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek.”
Annyi bizonyos: nem lesz könnyű helyzetben az Országgyűlés médiaügyekkel foglalkozó Művelődési Bizottsága. Nehéz úgy megerősítenie a három győztest, mintha mi sem történt volna. Ha mégis, akkor kijelenthetjük, hogy a közszolgálati médiában már megint (még mindig?) mindent visz a politikai zsákmányelv.
Az aggályos döntés másnapján, augusztus 20-án a Kossuth Rádió archív felvételekkel „ünnepelt” – friss, saját műsorfolyam nélkül. Az M1 csatornába azonban visszatért az élet. Az újra induló híradó miatt azonnal bocsánatot kellett kérnie az ideiglenes vezetőségnek a Momentumtól, mert azt állították a hírekben, hogy egyetlen pártnak sem volt önálló rendezvénye, holott a Momentum tartott ilyet.
A képernyőn – egyelőre vendégként – feltűnt Vitray Tamás, a Rákosi érában a Honvédelmi Minisztérium politikai főcsoportfőnökségének hadnagya. Kepes András, aki egy visszaemlékezésében így beszélt hányatott gyerekkoráról: „A szüleim külföldön dolgoztak, így a nyolc osztályt három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végeztem. Sőt, egy ideig intézetben is, mert azokban az időkben a szülőkkel nem mindig engedték ki a gyerekeiket – itthon tartották őket »túsznak«.” Felkészül Juszt László, a Kádár-korszak fekete öves közéleti megmondó embere.
Az ünnepi műsort Mészáros Antónia vezette, aki 2006-ban került a közmédia képernyőjére. Rögvest közölte: csak beugró, egy napra jött, aztán siet vissza civil foglalkozásához.
Az est fénypontja az Alföldi Róbert által rendezett István, a király volt. A tizenhárom évvel ezelőtti előadás nagy vitát váltott ki, mert a rendező teljesen átértelmezte a karaktereket. Felfogása szerint Szent István bizonytalan, gyenge antihősként jelent meg a rockoperában.
A darab fináléjában a hatalom kiszolgálói nemcsak az elbukott Koppány követőit, hanem István saját híveit és a teljes, megosztott tömeget beterelik a gigantikus méretű korona belsejébe. A monstrum ezután óriási börtönrácsként záródik rájuk, így a szereplők és a kórus a magyar Himnuszt már a rácsok mögül, fogolyként éneklik el a nagyérdemű közönségnek.
Helyben vagyunk. Megérkeztünk a már-már magunk mögött hagyott múltba.
Borítókép: Pillanatkép az Alföldi Róbert rendezte István, a király-ból az M1 műsorán – Fotó: MédiaKlikk