Ukrajnának nem elég az idei támogatás, már a jövő évi uniós milliárdokat is kéri Európától

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij

Akkora a lyuk az ukrán költségvetésben, hogy már a jövő évre ígért összegeket is azonnal lehívnák.

Az ukrán védelmi minisztérium új stratégiát dolgozott ki a háborús erőfeszítések finanszírozására. A Zelenszkij elnök által összeállított új kormány célja, hogy „világos jövőképet mutasson be nemzetközi partnereinek” a Moszkva elleni küzdelemről. Ennek a világos képnek az egyik fő üzenete, hogy Ukrajna már most kéri nem csak az idei évre, de a jövő évre ígért nyugati támogatásokat is. Ennek oka, hogy az ukrán költségvetésben huszonhétmilliárd dolláros lyuk tátong.

Az Európai Unió korábban összesen kilencvenmilliárd eurót irányzott elő Ukrajna támogatására 2027-ig. A kijevi kormány azonban a jövő évre tervezett, 45 milliárd eurós hitelkeret egy részét már most igényelné. Jevhenij Chmara szerint a cél a források gyorsabb lehívása a védelem fenntartása érdekében.

Az ukrán vezetés emellett intenzív lobbitevékenységbe kezdett új támogatók bevonása érdekében. A tervek szerint konkrét projekteket és ütemterveket mutatnak be a szövetségeseknek. Volodimir Zelenszkij elnök a napokban rámutatott, hogy az idei év első felében a vártnál gyorsabban fogyatkoztak a tartalékok.

Az Európai Unió által a következő évekre elkülönített összegek kulcsfontosságúak az ország számára. A források révén az ukrán fél rekordmértékű támogatást irányíthat a védelmi szektorba, a 90 milliárdos keret két harmadát ugyanis az EU kifejezetten katonai célokra szánta.

Forrás: korkep.sk

Címlapkép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – Fotó: Facebook / Európai Bizottság

 

 

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004