Globális brit multicégtől érkezik az adóhatóság élére a NAV új elnöke

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Dr. Sisák Attila, Kármán András és Rózsáné Sádt Mónika

Gratulálok Rózsáné Sádt Mónikának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökének és Dr. Sisák Attilának, a leendő bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesnek! – írta ki a Facebook-oldalára néhány perccel ezelőtt Kármán András, amellyel immáron hivatalossá vált, ki a NAV új elnöke.

Ezzel nagyjából egy időben jelentette be közleményben a Pénzügyminisztérium, hogy

Rózsáné Sádt Mónika lesz a NAV új elnöke, dr. Sisák Attila pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes.

A tájékoztatásból kiderült, hogy a nyilvános pályázati eljárás lezárását követően Kármán András pénzügyminiszter őket nevezte ki az adóhatóság új vezetőinek. Az új vezetés feladata egy korszerű, hatékony, politikai befolyástól mentes és szakmailag hiteles adóhatóság felépítése.

Hivatalos bejelentés: ő a NAV új elnöke, globális brit multicégtől érkezik az adóhatóság élére

A pénzügyi tárca közleménye szerint az előző kormányzat alatt a NAV politikai befolyás alá került, az adóhatóság közbizalma és szakmai hitelessége pedig meggyengült. Az új vezetés egyik legfontosabb feladata ennek helyreállítása. Olyan adóhatóságra van szükség, amely

  • segíti a tisztességesen adózó magánszemélyeket és vállalkozásokat,
  • ugyanakkor következetesen és kivétel nélkül fellép mindazokkal szemben, akik megpróbálnak kibújni a közteherviselés szabályai alól.
  • A NAV-nál a jövőben senki nem számíthat politikai védelemre vagy kivételezett bánásmódra.

A NAV elnöki tisztségére kiírt nyilvános pályázatra összesen 49 jelentkezés érkezett a Pénzügyminisztériumhoz. A NAV-ot felügyelő adószakterület a benyújtott pályázatok szakmai értékelése alapján kilenc jelöltet javasolt az első körös, államtitkári szintű meghallgatásra. Az államtitkári bizottság ezt követően öt jelöltet terjesztett tovább miniszteri meghallgatásra. A kiválasztási folyamat és a miniszteri bizottság javaslata alapján Rózsáné Sádt Mónika kap megbízást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésére.

Rózsáné Sádt Mónika több évtizedes, széles körű adószakmai tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során a könyvvizsgálattól, az adóbevallások, adójelentések készítésén keresztül a kockázatkezelési rendszerek felügyeletéig számos területen dolgozott.

Jelenlegi munkahelyén, a Diageo Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet,

és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel. A Diageo egy brit multinacionális alkoholos italokat gyártó vállalat, amelynek székhelye Londonban, Angliában található. 180 országban 110 telephellyel működik.

Hazai és nemzetközi szakmai tapasztalata mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőjéről megfogalmazott stratégiai elképzelései is meghatározó szerepet játszottak kiválasztásában. Célja egy olyan korszerű adóhatóság kialakítása, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az adózást, hatékonyan támogatja a költségvetési stabilitást, szervezetében és szemléletében pedig alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz.

A kívánatos intézményi karakter: segítség a jogkövetőnek, kiszámíthatóság mindenkinek, következetes fellépés a jogsértővel szemben – fogalmazott elnöki pályázatában Rózsáné Sádt Mónika. Ez a szemlélet határozza meg azt az irányt is, amelyet az új vezetésnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működésében képviselnie kell.

A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese dr. Sisák Attila lesz. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adó- és költségvetési csalások, a pénzmosás, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Pályafutása során a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV kötelékében dolgozott a közvagyon védelméért. Jelenleg az OTP Bank Szankciós Szűrési Osztályát vezeti.

Kármán András azonnal üzent a NAV új elnökének

Visszatérve a pénzügyminiszter psoztjára, azt írta, hogy mélységesen egyetért Rózsáné Sádt Mónikával a pályázatában megjelenített felfogása kapcsán. Azt ígérte, hogy ennél a szervezetnél senki sem fog szemet hunyni a visszaélések fölött, akárki kövesse is el őket.

Nemcsak a hazai adórendszert és annak szabályait, de a nemzetközi jó gyakorlatokat is jól ismeri. Kétségkívül megfelel azoknak a szakmai követelményeknek, amelyek a NAV vezetéséhez szükségesek. Szakmai kiválósága mellett azonban a NAV-val és a Hivatal szerepével kapcsolatos elképzelései és stratégiai víziója az, ami miatt őt tartom a legalkalmasabbnak a posztra – indokolta döntését Kármán András.

Hiszem, hogy Sádt Mónika vezetése alatt a NAV, a leendő Elnök asszony elképzelésének és vállalásának megfelelően olyan

  • korszerű hatóság lesz,
  • amely a költségvetési stabilitás megbízható támasza,
  • szervezetében megújul,
  • szemléletében alkalmazkodik korunk kihívásaihoz,
  • és amely politikamentesen, szigorúan szakmai szempontok szerint,
  • maximális tisztességgel végzi a feladatát

a magyar emberek érdekében – sorolta.

A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese, Dr. Sisák Attiláról azt írta, hogy az ő személyében olyasvalaki kerül a hivatal nyomozóinak élére, aki karrierjét a közvagyon védelmének szentelte a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a VPOP, majd a NAV kötelékében. „Első kézből tapasztalhatta meg, hogyan erodálódott az adóhivatal hitelessége az előző kormányzat politikai befolyásának hatására. Most lehetőséget kap rá, hogy részt vegyen e hitelesség visszaépítésében.”

Végezetül gratulált mindekttőjüknek és a bizalma mellett arról is biztosította őket, hogy a NAV-nál számos nagyszerű és hozzáértő munkatárs fogja segíteni a munkájukat.

Kármán András arról már nem tett említést, hogy a NAV új vezetőinek kiválasztása közel sem volt egy egyszerű menet a Tisza-kormányzatr számára. A pénzügyminiszter egyszer már ugyanis bejelentette az adóhatóság új vezetőjét, ami akkora felháborodást okozott, hogy Magyar Péternek kellett kiigazítania.

Forrás: Világgazdaság

Címlapkép: Dr. Sisák Attila, Kármán András és Rózsáné Sádt Mónika – Fotó: facebook / Kármán András

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004