Elengedi az államadósságot a tiszás többség.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2026-os költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. Az indítvány különösebb meglepetést nem okozott a fő számokat illetően ahhoz képest, amit a kormány már korábban közölt.
A most benyújtott törvényjavaslat értelmében a kormány erre az évre
- 2 százalékos GDP-növekedéssel,
- GDP-arányosan 7,5 százalékos hiánnyal,
- a GDP-arányosan 77,5 százalékos államadóssággal,
- és 1,6 százalék körüli éves inflációval számol.
A dokumentumban szerepel a már korábban említett 500 milliárd forintból létrehozandó Havária Alap is.
A hiányt illetően érdemes felidézni, hogy a módosított, 7,5 százalékos GDP-arányos hiány nagyobb, mint amit különféle szakmai elemzések előrevetítettek. A Magyar Nemzeti Bank a júniusi inflációs jelentésében ugyanis a GDP 6,5 százalékának megfelelő hiányt prognosztizált, az Európai Bizottság június elején pedig 6,2 százalékost. Felidézhetők a kormány által korábban közölt számok is: az új kabinet az átadáskor 6,8 százalékos hiányt emlegetett, az átvilágítás utáni előjelzésként pedig 7,2 százalékot mondott be. A kormányzati kommunikációban előkerült 8,3 százalék is, arra az esetre, ha nem lett volna kormányváltás.
Érdemes külön kitérni az államadósságra is. A benyújtott javaslat szerint ugyanis a tavaly év végi 74,6 százalékról idén 77,5 százalékra nőhet a mutató a GDP arányában.
Címlapkép: Kármán András pénzügyminiszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2026. július 13-án – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert