Izgalmas végjátékot hozott a csütörtök esti magyar–cseh csata a Groupama Arénában. A Fradi 2–1-re legyőzte a Viktoria Plzent az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így a Celtic elleni idegenbeli bravúr után újabb fontos győzelmet aratott. A Ferencváros Kristoffer Zachariassen duplájával már két góllal is vezetett, és bár a hajrában szépítettek a vendégek, a magyar csapat győzelme igazán nem forgott veszélyben.
A Ferencváros a Celtic elleni bravúros, 3–1-es idegenbeli győzelem után hazai pályán is folytatni szerette volna remek szereplését az Európa-ligában. A Fradi az alapszakasz második fordulójában a Viktoria Plzent fogadta, amellyel az elmúlt két idényben háromszor is találkozott a nemzetközi porondon. A legutóbbi, tavaly szeptemberi budapesti összecsapás 1–1-es döntetlennel végződött, míg a csehek a mostani El-sorozatot 3–0-s hazai vereséggel kezdték az Union Saint-Gilloise ellen.
Borbély Balázs több helyen is változtatott a Debrecen ellen 1–1-es döntetlent játszó csapatán, a legnagyobb meglepetést azonban a kapusposzt jelentette. Dibusz Dénes helyett a mindössze 20 éves Radnóti Dániel kapott lehetőséget, aki korábban csak egy Magyar Kupa-mérkőzésen védett a Ferencváros első csapatában.
Balogh Tamás kapusedző a találkozó előtt elárulta, hogy a döntést kizárólag a fiatalszabály indokolta: az FTC szeretne minél több fiatalpercet gyűjteni, az Európa-ligában pályán töltött játékidő ugyanis kétszeres szorzóval számít az akadémiai ajánlásnál.
A kezdőcsapatban helyet kapott Lisztes Krisztián és Veljko Birmancsevics is: utóbbi számára különleges volt az összecsapás, hiszen 2023 és 2026 között a Plzen nagy riválisát, a Sparta Prahát erősítette. A cseh együttest irányító Radoslav Kovác mindössze egy helyen változtatott a legutóbbi bajnokihoz képest, csapata pedig a Groupama Arénában igyekezett megszerezni első pontjait a nemzetközi kupasorozatban.
A Fradi fiatal kapusa bravúrral mutatkozott be
A Fradi–Viktoria Plzen mérkőzés első perceiben mindkét csapat bátran támadott, a vendégek pedig hamar próbára tették a Ferencváros újonc kapusát. A 11. percben Amar Memic egy védő takarásából, 21 méterről tekert kapura, Radnóti azonban látványos mozdulattal a léc fölé tolta a labdát. A szöglet után ismét veszélybe került a hazai kapu, de a zöld-fehérek védői felszabadítottak.
A túloldalon Lisztes Krisztián és Birmancsevics összjátéka okozott fejtörést a cseh védelemnek. A 16. percben a fiatal magyar támadó sarokkal készített a szerb elé, aki ígéretes helyzetből azonban csak a kapus kezébe lőtt. Nem sokkal később Lisztes egy szép csellel játszotta tisztára magát, majd Bamidele Yusufhoz passzolt, akinek lövését Sampson Dweh a kapu torkából fejelte ki.
A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, a Viktoria Plzen gyors ellentámadásokból próbált veszélyeztetni, Mariano Gómez azonban többször is remekül avatkozott közbe. A 41. percben például az utolsó pillanatban szerelte a kapura törő Memicet, megakadályozva egy ígéretes vendéghelyzetet.
Az első félidő hajrájában a Fradi állt közelebb a vezetés megszerzéséhez. A 43. percben Cadu bal oldali beadása után Kristoffer Zachariassen fejelt kapura, ám a Plzen egyik védője a gólvonal közeléből kivágta a labdát. A csapatok így gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a 16 686 néző előtt rendezett találkozón.
A fordulás után azonban már nem kellett sokat várni a hazai gólra.
A 49. percben Yusuf passzolt a védők között helyezkedő Birmancsevicshez, aki remekül készítette le a labdát az érkező Zachariassen elé. A norvég középpályás 11 méterről, higgadtan a bal alsó sarokba lőtt, megszerezve a vezetést a Ferencvárosnak (1–0).
A 97. nemzetközi kupamérkőzésén pályára lépő Zachariassen ezzel már a 24. gólját szerezte az európai porondon, ráadásul a Celtic elleni győzelem után a Viktoria Plzen kapuját is bevette, vagyis az Európa-liga alapszakaszának mindkét fordulójában eredményes volt.
A vezető találat után Borbély Balázs együttese lendületben maradt, és többször is veszélyeztette Dominik Tapaj kapuját. A csehek próbáltak magasabb fokozatba kapcsolni, Radoslav Kovác pedig a 64. percben hármas cserével igyekezett felrázni csapatát. A Ferencvárosnál eközben Lisztes Krisztián helyére Daniel Arzani érkezett.
A vendégek a folytatásban több beadással is próbálkoztak, Radnóti azonban magabiztosan őrizte a kapuját. A 68. percben a csereként beállt Abdallah Faal ígéretes helyzetből fejelt a kapu fölé, majd Sampson Dweh csúsztatását fogta könnyedén a fiatal ferencvárosi kapus.
A hajrában aztán újabb fontos fordulat következett. A 77. percben Birmancsevics a tizenhatoson belül eltolta a labdát Dweh mellett, a cseh csapat védője pedig elkaszálta. A játékvezető videózás után büntetőt ítélt a Fradinak.
A labda mögé Zachariassen állt, aki a 81. percben magabiztosan a kapu közepébe lőtt, miközben Tapaj jobbra vetődött (2–0).
A norvég középpályás ezzel duplázott, és már 25 gólnál járt a Ferencváros színeiben az európai kupaporondon.
Lisztes Krisztián, a Ferencváros (j) és Sampson Dweh, a Plzen játékosa a labdarúgó Európa-liga alapszakasza második fordulójának Ferencvárosi TC – FC Viktoria Plsen mérkőzésén a Groupama Arénában 2026. október 15-én – Fotó: MTI/Vasvári Tamás