A család eltünteti azokat a dokumentumokat a környezetéből, amelyek a forradalom bukása után esetleg terhelő bizonyítékként kerültek volna elő, mutat rá a Kossuth- és József Attila-, illetve Magyar Örökség-díjas költő a Civilek Podcast vendégeként. Döbrentei Kornél nagyon bánja, hogy, noha szülei, nagyszülei nagyon bátrak voltak, az ő családjában is nagyon sok dolog nem került szóba.

– Legyünk őszinték: még ma sem tudnak dolgokat a forradalomról sokan. Az eltelt időhöz képest néha az az érzésem, hogy egyáltalán nem lehetünk elégedettek. A mi családunk elmesélte a dolgokat. Amikor például érettségire készültem, és azt a tételt kezdtem el átvenni, hogy a Tanácsköztársaság, akkor a nagyapám, aki harcolt, katonatiszt volt, és komoly harcokat folytatott ellenük, azt mondta, hogy kérem, ez nem úgy volt. És elmondta, mi volt másként. Arra hangsúlyt helyeztek, hogy az agyammal felfogjam a dolgokat, de azt is hozzátette: „Ha ezt elmondja az iskolában kérem, amit most hallott tőlem, akkor vegye úgy, hogy édesapját, meg engem is, ezek elvisznek. Tehát nyílt titok volt ez a családban, mint ahogy nyíltan vállalták azokat a történelmi szerepeket, amelyet rájuk hozott az Isten” – mesélte a Civilek Podcast vendége.

– Az egész gyermekkorom, de azt hiszem, felnőttkorom is ilyen árnyak között telt, amelyek inkább voltak nem is árnyak, hanem élő, eleven emberek, akiknek rendkívül sokat köszönhetek – emlékezett vissza a régi időkre Döbrentei.

Kérdéses, hogy vajon eljut-e a mai gondolkodásmódú emberekhez az a szöveg, amit Döbrentei Kornél letesz az asztalra? A költő szerint olyan példa is van, hogy nem, s ez néha fáj is neki.

„Azt a fajta barátságot mai napig is irigylem, amely például Petőfi és Arany János között volt” – mondta Döbrentei, aki a pályája kezdetén olyan nagyságokkal barátkozott, mint Weöres Sándor, Nagy László, Kormos István vagy Latinovits Zoltán.

„Erre én utólag különösen büszke vagyok, mert az, hogy érdemesnek tartottak, az bennem is megnövelte az önbecsülést is, meg azt, hogy hát nekem szerencsére nagyon jó viszonyom volt, mondjuk az édesapámmal is, meg a nagyapámmal is, meg az ottani férfiakkal is, és akkor mintha természetes volt, hogy azokkal barátkoztam, akik az ő körzetükben, környezetükbe tartoztak” – emlékezett vissza Döbrentei, aki szerint nagy dolog azokra a férfias vonásokra is szert tenni, amelyek nélkül az élet hiábavaló.

Döbrentei Kornél nem igazán tudta megtalálni a pártállami időkben a saját helyét, mert bármit szeretett volna, azt nem engedték, ezért egy időre külföldre ment, behajózott. Ez szökés volt önmaga elől és a rendszer elől egyaránt. A nagyapja legidősebb fia ugyanis tengerész kapitány volt még Horthyék alatt, s így a nagybátyja révén került ranuló matrózként a csepeli szabadkikötőbe.

A Kárpát-medencei magyarság léte, a földrajzilag meghatározható országunk jelenleg is veszélyben van. A haza csak a magasban menthető meg, ám ez létra nélkül nem megy, hangsúlyozta a Civilek Podcast vendége.

Döbrentei Kornél Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info