Volodimir Zelenszkij is aggódik, és Friedrich Merz is kifejezte nemtetszését. Ursula von der Leyent, úgy tűnik, megint kihagyják.
Peking tárgyalásokat folytat Moszkvával és Washingtonnal Hszi Csin-ping kínai, valamint Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetséges találkozójának előkészítéséről – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium szóvivője. A találkozó híre már többször felröppent. Az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, vagy más európai vezetőnek azonban látszólag nem adnak meghívót a találkozóra.
A háromoldalú találkozóra a Kína által november 18-19-én Sencsenben megrendezett APEC-csúcstalálkozó alatt kerülne sor, amelyen mindhárom vezető várhatóan részt vesz.
„Kína megbeszéléseket folytat az illetékes felekkel a három államfő közötti találkozóval kapcsolatban”
– mondta Mao Ning, a külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón az újságíróknak.
Mao nem részletezte, hogy a vezetők milyen témákat fognak megvitatni, ha összeülnek, de Európában attól tartanak, hogy az ukrajnai háború befejezéséről szóló tárgyalások Kijev vagy az európai fővárosok nélkül is lebonyolódhatnak, írja a Politico brüsszeli lap.
Trump a múlt hónapban érdeklődését fejezte ki egy háromoldalú találkozón a „nukleáris leszerelés” megvitatása iránt, de Ukrajnáról „nem annyira” kívánna beszélni.
Kína nem kommentálta a napirendi pontokat, bár Frank-Walter Steinmeier német elnök azt mondta, hogy Hszi elutasította Ukrajna ilyen formátumú megvitatásának ötletét, amikor a két vezető a múlt héten beszélt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy egy ilyen találkozó „megfelelő és nagyon hasznos” lenne, de nem részletezte a lehetséges napirendet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanakkor aggodalmát fejezte ki egy esetleges háromoldalú találkozó miatt:
„Tényleg nem akarom, hogy ez egy »Jalta – 2, 3, 4« legyen, amikor a befolyás újraelosztása zajlik”
– mondta Zelenszkij október végén újságíróknak, utalva az 1945-ös amerikai, brit és szovjet vezetők közötti tárgyalásokra, amelyeken a háború utáni Németország jövőjét vitatták meg.
Friedrich Merz német kancellár szintén aggodalmának adott hangot, amikor Zelenszkijjel tárgyalt Berlinben, és azt mondta „Európának szerepet kell játszania és szerepet is akar játszani ebben a folyamatban.
„A békés megoldás kulcsfontosságú elemeit – legyen szó akár a szankciókról, akár a biztonsági architektúráról – csak velünk, európaiakkal együtt lehet megoldani. És ezt minden érintett nagyon jól tudja” – fogalmazott.
Von der Leyent kihagyják
Október közepén pedig Ursula von der Leyen szóvivője nyilatkozott a felmerült Trump-Putyin-Hszi találkozó lehetőségéről, írja a UNN ukrán hírportál.
Amikor az Európai Bizottság álláspontjáról kérdezték a háromoldalú csúcstalálkozóról, amelynek célja az európai biztonság és az ukrajnai megoldás megvitatása lenne – amelyet Ukrajna külügyminisztere már korábban is bírált –, Christian Wigand szóvivő azt mondta, hogy „természetesen láttunk jelentéseket Putyin javaslatáról, hogy ezt Trump és Hszi elnökkel is megvitassák”.
„Úgy értem, legyünk nagyon őszinték: ha Putyin véget akarna vetni ennek a háborúnak, egyszerűen leállíthatná ma, és a háború ma véget érhetne” – fogalmazott, majd hozzátette,
Az európai uniós vezetők világossá tették, hogy Európa természetesen kulcsszerepet fog játszani a jövőbeli rendezésben, és meg is fogja védeni az érdekeit.
Ursula von der Leyen – Fotó: Facebook / Európai Bizottság