„A veszéllyel szembenézve mutatkozik meg az ember valódi jelleme.”
Ezt az idézetet az egyik kedvenc anime sorozatomban hallottam, a Boku no Hero Academiaban (Hősakadémia). Tudom, hogy vannak hozzám hasonlóan gondolkodó fiatalok, akik szintén hasonló kérdéseket tesznek fel magukban: Miért kell az abnormálist normálisként elfogadni? Illetve büszkék vagyunk arra, hogy mennyit fejlődtünk az elmúlt évek, évtizedek során, de ennek ellenére miért kell/kéne változtatni azokon a szép dolgokon, amelyek tulajdonképpen Krisztustól erednek? Gondolok itt a férfi-nő viszonyára és kapcsolatára, értékeink, valamint hagyományaink megóvására.
Lehet mondani: ”Unalmas, hogy mindig ez a téma a normális oldalon.” A helyzet az, hogy mi, normálisak is unjuk már ezt. Sőt, nagyon is! De ahogy őseink és hőseink sem úgy tudták megvédeni a Hazát, hogy szó nélkül tűrték és fogadták el az elfogadhatatlant, úgy – az ő példájukat szem előtt tartva és követve – nekünk sem szabad tűrni!
Száz szónak is egy a vége! Ezt a rövid kis gondolatot két fő okból írtam meg: Részben magamnak, hogy legyen bátorságom csatlakozni azokhoz a normálisokhoz, akik gondolataik megosztásával részt vesznek abban a harcban, amelyet a Haza megmentéséért kell vívni, és döntő ütközete 2022-ben lesz! A másik oka pedig, hogy bátorítsam azokat a fiatalokat – akiket már föntebb megneveztem – arra, hogy bár ijesztő és félelmetes tud lenni, mégis ki kell állni azért a normalitásért, amelyet teljesen ki akarnak törölni.
Utolsó gondolatként még annyit, hogy bárki bármit is mondjon ránk, a helyzet az, hogy nekünk, normálisoknak van igazunk, hiszen minket minimum 1000 év támaszt alá, és ezalatt az 1000 év alatt csakis az olyan bátor hősöknek köszönhetjük fennmaradásunkat, akik foggal-körömmel, tűzzel-vassal és szavakkal-tettekkel küzdöttek azért, amelyet tulajdonképpen Krisztus hagyott ránk. És ez nem más, mint a Haza.
Ugyanis aki a Hazájának fennmaradásáért küzd vagy bármi apró dolgot tesz érte, az ugyanúgy honfitársaiért is önzetlenül küzd.
Dolecsek Gellért, Pécel
