Szólásrabság

Ez a viszonylag új fogalom arról jutott eszembe, hogy egyre láthatóbbá válik a világban egy olyan szektás balliberális magatartás, mely egész egyszerűen ellehetetleníti, szóláskaranténba zárja azokat az embereket és nézeteket, akik és amelyek az épp uralkodó trendekkel szemben fogalmaznak meg állításokat, vagy egyszerűen csak a hagyományos keresztény értékrend mentén jelentkeznek.

Legutóbb éppen sztárlabdarúgók, Petry Zsolt és Gulácsi Péter kerültek szembe egymással a genderideológia és szivárványcsaládok megítélése ügyében, s Petry szó szerint vesztesen hagyta el a pályát, mert véleményéért, mely nem fért össze a berlini klubjának szellemiségével, kirúgták. Ő a hagyományos családmodellt támogatta, és el sem tudta képzelni, hogy meleg párok neveljenek gyermekeket. Senkinek nincs baja a meleg párokkal a konzervatív nézetek szerint, de ha a természet nem biztosított számukra gyermekeket, hát akkor ne is neveljenek. Fölöttébb aggályosak ezen törekvéseik; ne mutassák fel értékként, vezető ideológiaként, szivárványszínű ideaként egy új „nagy elbeszélésként” hangos fesztiválok és büszke pride-ok keretében a társadalmi szöveteket bomlasztó magatartásformáikat.

„Azt nem várom meg, amíg kötelező lesz – mondta Hofi Géza, de nincs hová elmenni, az egész világon ez zajlik. Ha nem tetszik, hallgass! – üzennek, és lám, hipp-hopp már hatalmi helyzetbe is kerültek. Nem csak üzennek, de büntetnek, tönkretesznek azok, akik úgymond letéteményesei a szólásszabadságnak.

A fiatalok körében begyöpösödött „ciki” az, aki nem támogatja a sokszínűséget.

A baloldal nagy posztmodern filozófus-istene, Michel Foucault, a 68-as diáklázadások egyik főszereplője sírhelyeken erőszakolt meg általa megvásárolt tízéves tunéziai kisfiúkat. Az 1984-ben meghalt tudós bűneiről egy kortársa tudósít a francia közmédiában.

„Szerintem fontos lenne tudni, hogy a szerző (Foucault) mennyire volt mocskos alak… Amit Foucault művelt fiatal tunéziai gyerekekkel, azt én is láttam, és hibáztattam is magamat, hogy akkor nem jelentettem fel…”.

A fenti mondatok Guy Sormantól, a „francia neoliberalizmus alapítójától”, közismert francia-amerikai esszéírótól származnak. Sormant a France 5 televízió hívta meg abból az alkalomból, hogy megjelent „Mon dictionnaire du bulshitt” („Bulshitt-jeim szótára”) című esszékötete.

Normál esetben egy ilyen kijelentésnek azonnal a „liberálisnak” mondott világsajtó címlapjaira kellene kerülnie, manapság azonban mégsem ez történik. Alig lehetett kihalászni az információ-tengerből, és ma is nagy hallgatás övezi az interjút.

Foucault egyébként 1977-ben aláírta a Le Monde-ban megjelent petíciót, amelyben baloldali értelmiségiek azt követelték, hogy „szállítsák 15 év alá a legálisan létesíthető szexuális viszony korhatárát”, azaz legalizálják a pedofíliát a „megengedő szexualitás” és az „emancipáció” nevében.  Egy rádióinterjúban pedig így fogalmaz:

„Nézzék csak, mi történik a gyerekekkel. Azt mondjuk, a gyerekek élete, az ő szexuális életük. Nos, biztosak lehetünk abban, hogy ezzel nem fogjuk elszigetelni a gyerekeket szexuálisan?”

Michel Foucault egész életét homoszexuális kapcsolatban élte, és a fentiek szerint pedofil is volt.

Mi, akiket szólásrabságra, karanténra szeretnének ítélni liberális barátaink, ezen mélységesen fel vagyunk háborodva. Mert miről is van szó tulajdonképp? Egyfelől a pride, a büszkeség, másfelől meg a sunyi elhallgatás, és a szólásraboktól a kenyér megvonása.

És még valami: mi nem szeretnénk gyermekeinket a Foucault-féléknek kiárusítani!

Fotó: pixabay.com