Pünkösd hitünk szerint a Szentlélek Isten kiáradása. Ez a kiáradás öleli egybe a lelkeket, emeli fel az isteni szférába.
De egyben ez a kiáradás-ki nem áradás is. A szentlélek eljövetelét időhöz és ünnepekhez kötjük, ahogy Jézus tanított minket, aki elindította a történelmet és megígérte, hogy visszajön értünk. De tudnunk kell, hogy Isten Egy – rajta kívül nincs és nem is lehet más entitás.
Az ő kegyelme az, hogy meg tudjuk tapasztalni a szentlélek kiáradását, melynek egyébként folyamatosan a részesei is vagyunk.
Tudnunk kellene magunkról és hinni benne, hogy az ő képmásai vagyunk, saját képére teremtett bennünket.
A pokol az, amikor elfordulunk az isteni képmástól, izolálódunk, megpróbálunk magunk is istenekké, homo deuszokká válni és elmerülünk egy rosszul elképzelt individualista önimádatba. Elhagyjuk a közösséget, a gyökereket, a hitünket és a nemzetünket, mert ugye magunk is alkalmasak vagyunk a teremtésre és a szabadságra.
Hiszen ha tőle kaptuk mindkét képességünket – éljünk is vele úgymond.
Éljünk vele, de ne éljünk nélküle. Egyszer riportot készítettem egy kis faluban és beszélgettem egy régi gazdaemberrel, aki azt mondta, mikor kimentek a határba
először minden munkájukra az Isten áldását kérték.
Pontosan tudták, hogy csak az Ő szellemében, alázattal és szorgalommal végzett munka hozza meg a gyümölcsét. Mindig keresték a szent lélek útmutatásait, mind a munkában, mind a templomban, a családban és a közösségi életben.
Amikor a közös hit szövete megbomlik, amikor a szent kiáradástól és a közösségtől elzárjuk a szívünket az a pokol. Ahogy kérkedve mondja a híres egzisztencialista: „a pokol az a másik ember.”(Sartre) Ezzel egyúttal útjára is bocsátja a mai összezavarodott világot!
Persze, hogy pokol, ha elmerül a saját hamis tükörképébe és aszerint próbál cselekedni, amit ott lát. És mi van ebben az individualista tükörképben: az én uralma, az önzés, a kevélység, az önhittség, a másik alávetése, legyőzése.
Isten kiáradása folyamatos kapcsolatot kínál vele. Jelen van mindenütt, mint a levegő, nélküle nem lehet élni: kínálja a szelídséget, a békét, a jóságot a közösség megtartó erejét. Ha mindebben ismerjük fel az ő képmását, akkor a háborúk, a viszálykodások, a romlás, a teremtés szabályainak elvetése (lásd genderőrület) helyett ránk köszönhetne az Aranykor, hiszen folyamatosan abban élünk, mindnyájan Isten tenyerén élünk.
Akkor a másik ember nem a pokol, hanem a mennyország lenne!
Pünkösd van! Áradj ki Istenem! Legyen meg a te akaratod!
Kiemelt kép: Körkép sk.
