Nem csitulnak az indulatok a pedofilbotrányok kapcsán – hangzott el a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című az M1 és a hirado.hu közös csütörtöki hírháttérműsorában, amelynek Schittl Eszter, a CitizenGO kampányigazgatója, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Békés Bence publicista és Deák Dániel, a Corvinus kutatóprofesszora volt a vendége.

A hirado.hu tudósítása szerint műsor résztvevői a többi között arra keresték a választ, hogy milyen következménye lesz a budapesti pedagógiai asszisztens botrányának, aki tizenötéves fiúszeretőjével büszkélkedett.

Schittl Eszter elmondta: abban bízik, hogy az ügy arra lesz precedens, hogy ezt Magyarországon nem lehet következmények nélkül megtenni. A CitizenGo kampányigazgatója hozzátette: örvendetes, hogy azóta törvénymódosításról lehet hallani.

Kovács István szerint egy ideje már zajlik egy vita Magyarországon a gyermekvédelemről, ami arra világít rá, hogy az elmúlt években túl messzire ment az a szexuális szabadosság, amelynek gyökerei a hatvanas évekbe vezetnek vissza.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatvanas években már arról írogattak francia értelmiségiek, hogy a gyerekek szexualizálása „milyen csodálatos folyamat” – olvasható a tudósításban.

A hirado.hu szerint Kovács István elárulta: attól tart, hogy a mostani eset nem egyedi. Mint mondta, nagyon fél attól, hogy más hasonló történetek is napvilágra fognak kerülni.

Mint ismert, a szóban forgó pedagógiai asszisztens azt mondta egy nyilvános videójában, hogy a TASZ és az Amnesty International fogja képviselni őt, ha pert indít.

Lánczi Tamás arról kérdezte beszélgetőpartnereit: miért lehet, hogy ezeket a gyakran Soros-szervezeteknek aposztrofált társaságokat fenyegetésként használta.

Békés Bence publicista erre úgy reagált, hogy „talán látja a gyakorlatot” – derült ki a cikkből, amely szerint a publicista, aki korábban a TASZ aktivistája volt, kijelentette: tapasztalata szerint az intézmények félnek az említett szervezetektől.

Hozzátette: van is mitől félni, ha az ember látja a gyakorlatot. Azt, hogy az olyan Magyarország elleni nemzetközi támadásokban, mint például a Sargentini-jelentés, a hazánkat támadók olyan szervezeteknek, mint a TASZ vagy az Amnesty International, a véleményére támaszkodnak – idézte a publicistát a hirado.hu cikke.

Deák Dániel a cikk szerint az ügy kapcsán úgy fogalmazott: „a legvisszataszítóbbnak azt találom, hogy ez az ember nyilvánvalóan akarva, vagy akaratlanul egy függőségi helyzetet használt ki”.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: NLC