Nagy Zsuzsanna szerint a férje „végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek”.

Magyarország first ladyje a hirado.hu-nak adta élete első interjúját. Zsuzsanna nem exhibicionista alkat, lényéből derű és nemes egyszerűség sugárzik. Hivatása szerint mentálhigiénés szakember és családterapeuta, ezért a jövőben is a nehéz helyzetben lévő emberek ügyeit szeretné felkarolni.

Mit terveztek eredetileg az elkövetkező évekre?

Az volt a terv, hogy ezt a két és fél évet, ami a férjem alkotmánybírósági elnökségéből még hátra van, szépen végigvisszük, aztán lassúbb élettempóra váltunk, amelyben elsődleges figyelmet és szerepet a gyerekek kaptak volna, hiszen most is segítek a lányomnak, sok időt töltök a két kis unokámmal. Lecsendesedve gondoztuk volna a gyümölcsfákat, gyakran lettünk volna a Balatonon, sok úszásra, túrázásra készültünk.

Körvonalazódott az édenkerti idill…

Bizony.

Szelíden mosolyog, amikor erről az idillről beszél. Mit érzett, mikor ezt hirtelen felülírta az élet, és köztársasági elnöknek jelölték a férjét?

Előtte természetesen megkérdezett engem. Elfogadtam ezt a helyzetet, és minden erőmmel azon leszek, hogy ebben is társa tudjak lenni. A gyerekek nyilván aggódtak, de én

azt mondtam Tamásnak, hogy mindenben melletted, mögötted és veled leszek, és ez szívből jött.

Csak utána villant fel a racionális gondolat, kapcsolt be a vészvillogó: hoppá, vajon mit is fog ez jelenteni?

Erre ugye felkészülni nem lehet, de majd megbirkózunk a feladattal.

Hogy készül a kihívásokban gazdag időszakra?

Most talán még jobban, mélyebben, alaposabban megbeszélünk mindent. Nekünk nagy erőforrásunk a humor, ami sok nehézségen átsegített már bennünket. Természetesen próbáljuk majd tartani magunkat azokhoz az előírásokhoz, amelyek az ő szerepköréhez tartoznak, s e tekintetben is

igyekszem majd a lehető legjobb tudásom szerint mellette állni.

Tudom, hogy a feleségek is szoktak ügyeket felkarolni, majd én is meg fogom találni azt, ami az alkatomhoz és végzettségemhez illik.

Mire gondol?

A valamilyen szempontból nehéz helyzetben lévő embereknek a meghallgatására, támogatására és megsegítésére. Én ezt csinálom jól.

Ön ismeri a legjobban Sulyok Tamást, milyen az új köztársasági elnökünk személyisége?

Végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek.

Fiatalon találtak egymásra, az érettségi óta egy párt alkotnak. Mit jelent az ön számára ez a házasság?

Szoros szövetséget.

Mi a titka a stabil, erős szövetségnek?

Vannak olyan személyiségjegyeink, amelyek segítettek nekünk ebben, fentről is támogattak minket, és persze szerencse is kell az élethez.

Tehát hisz Istenben.

Igen.

A tudatipar hatására a kapcsolatok terén is terjed a hűség helyett a „van másik” típusú tendencia. Mit tanácsolna a fiataloknak, hogy kell kitartani egymás mellett jóban, rosszban?

Hogy hogyan lehet boldogan együtt maradni? Ezt az ember először fejben dönti el, utána pedig minden eszközzel megpróbálja megvalósítani, például úgy, hogy toleráns, kitartó,

nem akarja megváltoztatni a másikat, hanem magán próbálja kezdeni a változást.

Tanácsot senkinek sem szeretnék adni, de az alapvető, hogy tudjam azt, én ki vagyok. Ha két érett személyiség kerül össze, akik ismerik a saját hibáikat, görcseiket, nehézségeiket, értékeiket, erőforrásaikat, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy a párkapcsolat jól fog működni. Persze lesznek benne hullámvölgyek, de hát azt szoktuk mondani,

ahol a kémény nem füstöl, ott nincs élet; ha a vízfelszín egyenes, akkor az be van fagyva. Állandó mozgás és változás az élet.

Munkájából fakadóan ismeri a lélek titkait. Szokta kamatoztatni szaktudását családon belül?

Igyekeztem, igyekszem, de tudja, a cipésznek is gyakran lyukas a cipője, az orvos sem szívesen műti meg saját gyermekét vagy feleségét.

A politika nehéz terep. Ön szerint szükség van a női minőségre, a finom támogató energiákra a közéletben?

A nők jelenléte a közéletben és a politikában biztos, hogy nagyon fontos, de a családban való szerepük szerintem még fontosabb, és itt feszül a nagy ellentét, hiszen sok fiatal édesanyának fel kell vállalnia, hogy itt is, ott is teljesít, és ez rengeteg nehézséggel jár.

Az én generációm a Kádár-rendszerben nőtt fel, nem nagyon volt adott a lehetőség arra, hogy nőként komoly karriert fussunk be. Úgy vélem, mind a két nemnek megvannak a sajátos erényei, értékei. Én személy szerint nagyon

szeretem, ha előre engednek, ha fölsegítik a kabátot, ha nőként tekintenek rám.

Tudom, hogy a gyermekeink korosztályából és a még fiatalabbak közül sokan nem igénylik ezt. Nagy változásban vagyunk, és igen nehéz itt okosságot vagy egyértelmű bölcsességet megfogalmazni. A szakemberek szerint

ez az első olyan korszak, amikor az idősek sokszor nem tudnak konkrét útmutatást és tanácsot adni a gyerekeiknek és unokáiknak.

Mi még a régebbi módszerek és elvek szerint élünk, genetikailag is odatartozunk, ám a mostani fiatalságnak teljesen más feltételrendszerek között kell érvényesülni.

Szereti, ha felsegítik önre a kabátot, ez konzervatív értékrendre vall.

Családbarát, a párkapcsolatot, az összetartozást az összekapaszkodást támogató élet van mögöttem. Hagyományos családmodellből jövök, és jelenleg is ilyen keretek között élünk.

Mind a ketten vidéken cseperedtek fel, a fővárosi karrier sem száműzte a lényükből sugárzó egyszerűséget.

Az egyéniségünket biztos meg fogjuk őrizni, ha már eddig kiszolgált, alapvetően nem fog megváltozni a következő években sem.

Ha átalakulna a stílusunk, akkor nem lennénk hitelesek,

hiszen nekünk már rég kialakult a személyiségünk.

Az ismert emberek megjelenését gyakran stylistok alakítják. Ön képes lenne feladni az egyéni stílusát, a ruhatárát?

Már van kialakult stílusom, amiről nem szeretnék lemondani. Szerintem ez szóba se jöhet, de nem tudom, pontosan mi vár rám. Az én generációm számára nem volt még ilyen nagy hangsúly az öltözködésen. Emlékszem, fiatal korunkban örültünk, ha volt egy jobb farmerünk, és később sem a ruhák játszották a fő szerepet az életünkben, de az biztos, hogy ebben a pozícióban, amelyben

a hazámat és a nemzetemet is képviselem, méltón kell, és méltón is fogok megjelenni.

Az örömmel tölti el, hogy lesznek tanácsadói, akik segítik ebben az új szerepkörben?

Mindenféleképpen, hiszen ez csapatmunka! Eddig csupa megnyerő és segítőkész emberrel találkoztam. Az összes munkatársammal úgy tudok majd együtt dolgozni, hogy társak leszünk, és közösen fogjuk a problémákat, helyzeteket, feladatokat megoldani.

Ez a magas rangú pozíció nagyobb nyilvánossággal jár. A bulvármédia pedig nem túl tapintatos.

Lehet, hogy naivitás, de megpróbálok nem gondolni erre. A baráti körünk biztos, hogy megmarad, a saját szokásainkat, életstílusunkat amennyiben lehet, megpróbáljuk megőrizni.

Furcsa ez a helyzet, hogy engem kérdeznek.

Nem vagyok exhibicionista alkat,

másrészt én mindig abban a székben voltam, ahol most ön ül: figyeltem, együtt éreztem, kérdeztem, hallgattam. Nekem a szereplés még különös és szokatlan.

És hogy fognak megjelenni a közösségi médiában?

Még nem tudom, de nem is az én felelősségem ezt eldönteni. A törvény előírja, mit kell csinálnia a férjemnek, mi az én feladatom, és lesznek az elnök úr körül hozzáértő munkatársak. Én eddig sem voltam igazán jelen a közösségi médiában.

Nemrég még a csendes, nyugdíjas idillre készült, most viszont nagy energiával vág az új feladatba. Mi a fiatalos lendület receptje?

Talán a genetika. Édesanyám lassan kilencvenkét éves lesz, de nyolcvannak sem néz ki. Úgy gondolom, hogy ameddig meg tudom őrizni a nyitottságomat és érdeklődésemet, addig a lendület, a vitalitás is sajátom.

Ön a magyar first lady, hogy éli ezt meg?

Várakozással, bizalommal, néha kisebb-nagyobb meghökkenéssel, még nincs pontos válaszom erre, hiszen annyira nem erre készültem. Most kell megtanulnom, magamévá tennem, hogy mi lesz a szerepem, de

minden erőmmel azon leszek, hogy helytálljak,

beváltsam a hozzám fűzött reményeket, és még jól is érezzem magam ebben a helyzetben.

Mit gondol, melyik elnöki párhoz fognak leginkább hasonlítani?

Hát…szerintem leginkább magunkhoz.

Kiemelt kép: hirado.hu/Horváth Péter Gyula