Joe Biden amerikai elnök megsértette Pápua Új-Guineát, amikor egy beszédében az országra rásütötte a kannibalizmus bélyegét azzal, hogy felvetette: a második világháború idején ott eltűnt nagybátyját emberevők ehették meg – jelentette ki James Marape, a csendes-óceáni szigetország miniszterelnöke.

A kormányfő hivatala által hétfőre virradóra kiadott közlemény szerint Biden inkriminált megjegyzése nyelvbotlás is lehetett, amikor az elnök a világháborúban eltűnt amerikai katonák pennsylvaniai emlékművénél tett látogatása során „arra utalt, hogy nagybátyját kannibálok ették meg, miután repülőgépét 1944 májusában lelőtték Pápua Új-Guinea felett”.

Marape hangsúlyozta: országa „nem érdemli meg, hogy ily módon megbélyegezzék”.

A pápua új-guineai kormányfő emellett arra kérte Bident, hogy intézkedjen a második világháborúban a csendes-óceáni szigetvilágban fellelhető maradványok eltakarításáról, hogy nagybátyja, „Ambrose Finnegan, és más amerikai katonák eltűnésének valódi körülményeit tisztázni lehessen.”

Pápua Új-Guinea az Egyesült Államok stratégiai szövetségese a térségben a kínai befolyás ellensúlyozására.

Washington tavaly írt alá védelmi együttműködési megállapodást a szigetországgal, míg Peking a közeli Salamon-szigetekkel kötött biztonsági paktumot. Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap a pápua új-guineai fővárosban, Port Moresbyben folytatott tárgyalásokat a miniszterelnökkel a szorosabb gazdasági kapcsolatok kiépítése érdekében.

MTI

Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Sarah Silbiger