Debütált a mesterséges intelligencia által generált külügyér, akit a demokrácia nagyobb dicsőségére egy énekesnőről és valóságshow-szereplőről mintázták.

Az ukrán külügyminisztérium nevében fog mostantól hivatalos nyilatkozatokat tenni a héten bemutatott Victoria Shi, Ukrajna új, mesterséges intelligencia által generált néger politikailag full-korrekt szóvivője. A minisztérium közlése szerint a nyilatkozatokat továbbra is emberek írják és ellenőrzik majd, de a történelemben először egy „digitális szóvivő” olvassa fel azokat.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia lényegében csak a vizuális elemeket segít generálni, és mint mondta, az új szóvivő „olyan technológiai ugrást jelent, amilyet még egyetlen diplomáciai szolgálat sem tett a világon”. (talán okkal – a szerk.)

Victoria Shi létrehozását a diplomaták idejének és erőforrásainak a megtakarításával indokolták.

Az új szóvivő megjelenését és hangját valós személyről, Rosalie Nombre énekesnőről és valóságshow-szereplőről mintázták. A donyecki születésű (?) Nombre több mint 50 ezer követővel rendelkezik az Instagramon. A híresség ingyen vett részt a projektben.

A hamisítványok elkerülése érdekében a nyilatkozatokhoz egy QR-kódot mellékelnek majd, amely összeköti azokat a minisztérium honlapján található szövegekkel.

HVG

Kiemelt kép: Képernyőfotó