Az RMDSZ üdvözli, hogy a magyarellenes román párt miatt nem csatlakozik a Fidesz az ECR frakciójához

Sajnálatosnak tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti csoportjának döntését, miszerint felvették frakciójukba a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselőit – mondta a Magyar Nemzetnek Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

Az erdélyi magyar parlamenti képviselő azért is nevezte helytelennek a döntést, mert szerinte Georgia Meloniék ismerik a George Simion vezette pártot.

„Nem tudom, milyen szempontokat vettek figyelembe, amikor így döntöttek, de hibás döntést hoztak. Az erdélyi magyar közösség képviselőiként nem tudunk egyetérteni ezzel a döntéssel” – fogalmazott Csoma Botond.

Ami a Fidesz döntésével kapcsolatban, miszerint a párt EP-képviselői nem hajlandó beülni egy olyan frakcióba, amelynek az AUR politikusai is tagjai, a szóvivő arra emlékeztetett, hogy

a Fidesznek stratégiai partnere az RMDSZ.

Üdvözöljük ezt a döntést, hiszen az erdélyi magyaroknak nemcsak ellenfél, hanem ellenség is az AUR, ezt a kampány során is bizonyították Simionék – mondta Csoma Botond.

Mandiner.hu

Borítókép: Az Úz völgyében rendszeresen randalíroztak a lromán szélsőségesek
Forrás: Maszol.ro/Borsi Balázs