Harmincnyolc éve hunyt el a tragikus sorsú Molnár Csilla, az 1985-ben megrendezett szépségverseny győztese. Emlékét a róla készült fotók mellett dalok, könyvek és filmek is őrzik.

„Álmodj, királylány, ahogy a mesében, oly békén! Álmodj, királylány, az is álom volt, hogy éltél! Nekünk is álom vagy ma már” – szólnak Homonyik Sándor Álmodj, királylány című dalának sorai Molnár Csilla, az 1985-ös Magyarország Szépe emlékére. Fél évszázad után, 1985-ben rendeztek Magyarországon szépségversenyt. Azonban az 1985-ös Magyarország Szépe, Molnár Csilla kilenc hónappal győzelme után véget vetett életének.

Molnár Csilla 1969. január 20-án született Kaposváron, de Fonyódon élt szüleivel és öccsével. Az 1985-ös versenyre 16 és 27 év közötti, 160 centiméternél magasabb hajadonok jelentkezését várták. Csilla azt nyilatkozta, hogy egy osztálytársa javaslatára nevezett be, csupán játéknak indult, és az akkor a 16 éves fiatal még nem gondolta, hogy nyerhet.

A kétezer jelentkezőből több mint hatszázat hívtak be az elődöntőkbe, amelyeket az ország több pontján rendeztek meg. Innen Molnár Csilla elsőként jutott tovább holtversenyben, a középdöntőben pedig negyedik helyezést ért el.

Október 5-én a Budapest Kongresszusi Központban rendezték meg a döntőt. A döntőbe jutott 25 lány közül pedig a fonyódi lány, aki még le akart érettségizni és kozmetikusnak akart tanulni, messze a legmagasabb pontszámot kapta. Ezzel egy Pierre Cardin kosztümöt, egy háromnapos bécsi utat, ajándékcsomagot, valamint a Centrum ötvenezer forintos reklámszerződés-ajánlatát nyerte el, amelyet később nem fogadott el. Egy kairói utazás is szerepelt a díjak között, ám ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy édesapja ellenzi az ajánlatokat, és vele kell egyeztetnie.

Az útra végül nem jutott el. De hogy eleget tudjon tenni a győzelemmel járó kötelességeknek, magántanuló lett.

Elindulhatott az 1986-os Miss Európa versenyen is, ahol összesen 24 versenyző vett részt. A felkészítést Münchenben tartották, a versenyt pedig február 18-án rendezték Máltán. A pontszámok alapján az első helyen végzett, de a második és a harmadik helyen is holtverseny alakult ki, így az öt versenyzőt újra rangsorolta a zsűri, a magyar szépség végül harmadik lett.

A fonyódi gimnazista lány 1986. július 10-én lett öngyilkos. Apja szívgyógyszeréből huszonnégyet vett be, és a kiérkező mentők sajnos már nem tudták megmenteni. Búcsúlevelében azt írta, hogy nem bírja tovább, bocsássanak meg neki, és hogy szereti az édesapját.

Halálhíre az 1985-ös Miss Hungary középdöntőjének idején érkezett. A versenyt leállították, és legközelebb csak 1989-ben rendeztek magyar szépségversenyt.

Nemcsak Homonyik Sándor, de az Első Emelet is megemlékezett a tragikus sorsú szépségkirálynőről a Szépek szépe balladája című dallal.

Álmodj, királylány!

hirado.hu

Kiemelt kép: MTI / Benkő Imre